2009.12.12. | 7:14
A két együttes útja többször is keresztezte egymást, ráadásul nemrég a Laibach felkérte Ben Watkinst, a Juno Reactor “motorját”, hogy legyen az idei Volkswagner című produkciójuk stúdióváltozatának producere, csakúgy mint az Iron Sky című, minden idők legsikeresebb internetes filmjének, amelynek 2011-re tervezik a bemutatóját. Azt már mondanunk sem kell, hogy a filmzenét nem más, mint a Laibach jegyezte. Ezek után szinte magától értetődő volt, hogy egy közös európai turnét szervezzenek. Az első állomás szeptemberben, Ljubljanában volt, majd december elejétől kezdve megfordulnak Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Belgiumban, az Egyesült Királyságban és persze Magyarországon, Budapesten. A közönségnek egyik zenekart sem kell bemutatnunk. A Juno Reactor az éppen aktuálisnak és modernnek nevezhető technikákat használta fel a zenéjében, és hamarosan az elektronikus zene úttöréjévé nőtte ki magát. Olyan zenekarokra és előaókra gyakoroltak nagy hatást, mint például a Prodigy, vagy a Chemical Brothers. A film világában is letették a névjegyükett, a Mortal Kombat című moziban a Control című daluk remixe hangzik el, eilletve a Mátrix második és harmadik részének zenéjében is oroszlánrészt vállaltak. A Laibach az egyeten igazán ismert szlovén zenekar, éppen ezért egyfajta kultúrális nagykövetnek tekintik őket még politikai körökben is. Eddig mintegy nyolcszáz koncertet adtak a világ minden táján, és húsz nagylemezzel büszkélkedhetnek. Opus Dei című albumuk szerepelt a minden idők legfontosabb zenei albumait összefoglaló válogatásban, és az sem véletlen, hogy több film és könyv is született a zenekarról. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




