2010.01.23. | 9:40
Turn Of Mind biográfia A 2006 januárjában megalakuló hattagú együttes a kezdeti tagcserék után még ezen év őszén rögzítette első EP-jét „New World” címmel. A hónapok folyamatos koncertezéssel teltek mind Budapesten illetve a vidéki nagyvárosokban. 2007-ben a srácok -akiknek az átlagéletkoruk mindössze 20 év körül mozog- megnyerték a „Metalchamp” tehetségkutató magyar döntőjét, aminek köszönhetően a bécsi elődöntőbe jutottak. Az itt megszerzett 3. hely a nemzetközi döntőt jelentette nekik, ami a szlovéniai „Metalcamp” fesztiválon zajlott le. 2007 telén megkezdődtek az első nagylemez felvételei Horváth Attila (Subscribe) közreműködésével. A 2008 májusában megjelenő „A new day, a new hour” címet kapó lemezt az „EDGE Records” adta ki, melyet 2009-ben beválasztották a „Fonogram díj” 5 jelöltje közé „Az év felfedezettje” kategóriában. A kezdeti stílust a metalcore/screamo nyomvonal jellemezte, amely mára letisztult. Az új számok már lágyabbak, inkább az alternatív rock kategóriába sorolhatóak. 2009 novemberében a „Red Bull made in garage” programjának köszönhetően elkészítették első videóklipjüket, melyet az MTV-n 2010 januárjától láthattok. Felállás: Németh Attila-ének Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




