2010.02.06. | 2:39
Több teltházas, önálló turné, és PeCsa koncert mellett, a zenekar évek óta a hazai fesztiválok egyik kiemelt produkciójaként lép színpadra. Pályafutása során olyan világsztárokkal játszott együtt a Depresszió, mint például a Korn, Marilyn Manson, Motörhead, Soulfly, Apocalyptica, Bloodhound Gang, Machine Head, Ignite, Clawfinger, Anthrax, Fear Factory, Kosheen, Whitin Temptation, Manu Chao. A Zenekar számra a 2010-es év egyértelműen az ünneplésről fog szólni. A 10 éves jubileum első eseményeként megjelent a Nincs jobb kor című best of kiadvány. A HammerWorld magazin februári számának exkluzív mellékleteként beszerezhető válogatás, a Depresszió történetének 16 legnépszerűbb dalát tartalmazza újramastreizált formában, valamint 2 régebbi dal újrarögzített változatát, és 2 új dalt. A születésnapi korong összeállításánál a rajongók véleményére támaszkodott a zenekar. Az augusztustól decemberig tartó internetes szavazáson több ezren adták le a voksukat kedvenc dalaikra, és végül a legtöbb szavazatot kapott szerzemények kerültek a CD-re. Szintén a rajongóknak kedvez az is, hogy a nem hagyományos úton forgalomba kerülő, közel 2 albumnyi dalt tartalmazó kiadványhoz, egy lemez árának a feléért tudnak hozzájutni. Így azok sem járnak rosszul, akiknek már megvannak a korábban megjelent dalok, de szeretnék eredetiben birtokolni az új stúdiófelvételeket, és azok is átfogó képet kapnak a zenekar fontosabb állomásairól, akik most ismerkednek velük. A Best Of kiadványt a Depresszió címlapos februári HammerWorld magazinnal együtt is meg lehet rendelni, s a rajongók igény szerint az albumból és a magazinból is a banda által dedikált példányt kapnak! Ide kattintva rendelhető. A Best of kiadvány címadójául szolgáló dalhoz elkészült a zenekar új videó klipje. Link. A Pixel Film által rögzített kisfilmet abban a látványos helyszíneket felvonultató erőműben forgatta a Depresszió, ahol a legutóbbi Halo konzol játék több felvétele is készült, valamint ez lett volna Terminator - Megváltás című film egyik díszlete is. A 10 éves jubileum fő attrakciója természetesen a rajongókkal közös ünneplés lesz a születésnapi koncerteken. A jubileumi turné nyitóállomására február 12.-én, a gödöllői Trafo Cluban kerül sor, ahol szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt lépett először színpadra az akkor Hartmann Ádám gitárossal kiegészült Depresszió. A fergeteges hangulatúnak ígérkező turnéra, a legkedveltebb dalokból álló műsorral készül a zenekar. Az országjáráson hétről- hétre váltakozik néhány dal a sorrendben, hogy azoknak is kedvezzen a csapat, akik több estén is velük ünnepelnek. A turné legnagyobb bulijára április 17-én, Budapesten, a Petőfi Csarnokban kerül sor. A 10 éves jubileumi koncerten extra hang és fénytechnikával kiegészült show keretein belül győződhet meg mindenki a zenekar élő erejéről, és arról a tűzről, ami egy évtized után is lankadatlanul hajtja őket. A jegyek az alábbi linken rendelhetők. A turné vendégei a Rubicon és a Horda zenekarok lesznek. 02.12. Gödöllő - Trafo Club Depresszió: Nincs jobb kor (Best Of 2000-2010) tracklist: Nincs jobb kor Elérhetőségek: Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




