2010.02.15. | 8:39
A jövőre harmadik X-et(!) taposó soproni thrash-ikon banda basszere, Gőbl Gábor nem szeretné túlmagyarázni a rajongók aggodalmát. Elmondása szerint jól érzik magukat, nem hajtja a zenekart a kényszer, a megfelelni akarás vágya, és a rossz értelemben vett megélhetési lemezkiadás, koncertezés. A pörgés ugyan kisebb a Moby Dick körül, mint a 2002-től számítandó visszatérés éveiben, de jelenleg a zenészek azt teszik, amit jónak látnak, éreznek: Amíg Mentes Norbert gitáros Hoffer Péter dobossal és Pusztai Zoltán szövegíróval karöltve a Hungarica útjait egyengeti (sőt, Hofi emellett még Hobo és Rúzsa Magdi produkcióját is erősíti), addig Schmiedl Tamás énekes/gitáros bemutatkozó lemezén dolgozik Bloody Roots nevű projektjével. “Továbbra is súlyos energiákat tudunk felszabadítani a koncerteken, úgy érzem nincs miért aggódnunk. Aki látott bennünket a közelmúltban az megerősítheti, nem kell bennünket leírni. Budapesten nagyon régen léptünk fel, ezért úgy gondoltuk az év elejének februári, még csendesebb szakasza jó alkalom arra, hogy találkozzunk ismét leghűségesebb rajongóinkkal, akik nyilván inspirálóan hatnak mindannyiunkra, szembesülhetünk azzal, hogy szükség van ránk! Rajtunk kívül két kiemelkedő KŐ banda lép fel az este előttünk, a rendkívül tehetséges soproni Blizard és a Körmöczi Péter vezette Cadaveres. Várunk mindenkit szeretettel!” - mondta Gőbl Gábor. A 30. jubileumi évet ünneplő új Moby Dick stúdiólemez gondolata már megszületett, de addig is folytatják a koncertezést, legközelebb február 26-án, pénteken a Wigwamban, majd onnan egyenesen a délvidéki Zentára utaznak, ahol a Vajdaság legnagyobb magyar klubjában, a Zeppelin-ben koncerteznek. Moby Dick a Wigwamban: - időpont: 2010.02.26. péntek 21h Moby Dick Délvidéken: - időpont: 2010.02.27. szombat 20h További információk: Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




