A legutóbbi Callejon lemezt („Zombieactionhauptquartier”) - az utóbbi esztendő folyamán - finoman fogalmazva is rongyosra sikerült hallgatnom. Bár az áprilisban megjelenő „Videodormmal” még csak most barátkoztam össze, annyit már egészen biztosan megállapíthatok: ez a cucc sem lett lagymatagabb elődeinél, sőt néhol kifejezetten ötletesebb, trükkösebb náluk.

Azért akkora meglepetés senkit sem érhet, ha figyelemmel követte a csapat valamelyik hírforrását. Már a lemez beharangozó videójából és a „Kinder Der Nacht” című számból forgatott klipből sejteni lehetett, hogy nem lesz időpocsékolás beszerezni a korongot.
Azok, akik ismerik a zenekar eddigi munkáját az előző album folytatásaként élhetik meg ezt a lemezt, annyi különbséggel, hogy Basti ezúttal más témákról sikít össze vissza. Azok pedig, akik nem ismerik a bandát a következőkre számíthatnak: krákogós ének német szöveggel megspékelve, dallamos gitártémák, Nuclear Blast hangminőség és még több krákogás.
A dalok tekintetében ezúttal kicsit kevesebb a tiszta énekkel operáló nóták száma valamint az átvezető részekből is készítettek a germánok jó párat (szám szerint négyet). Számomra a tizenöt tételből - egyértelműen - a két klipes dal („Kinder Der Nacht”, „Sommer, Liebe, Kokain”) valamint a címadó és a „Gott ist Tot” című szerzemény emelkedik. Ez a szórás körülbelül megegyezik a Callejontól megszokott arányokkal.
Mindenféle csicsázást mellőzve: ez egy jó lemez.