2010.03.17. | 21:49
Pluto A Pluto egy független zenekar, egyedi, dalközpontú, táncolható stílussal. A Nemes András gitáros-énekes vezette, a hazai alternatív hagyományokat, a rockabillys lüktetésű beatzenét, az orosz matrózdalok világát, valamint a 2000-es évek gitárpopos és garázsrockos hangulatait ösztönösen vegyítő négytagú együttes 2004-ben jelentette meg bemutatkozó albumát. A fővárosi klubporondot azóta oda-vissza bejáró kvartett tavaly jelentkezett igen sikeres Menedék című, játékos és eredeti barkács pop-rock lemezükkel, amelynek első igazi slágerét, a Szilánkot az MR2 rádió szilánkosra játszotta, 2009 júliusa és októbere között folyamatosan szerepelt a leggyakrabban játszott előadók TOP 30-as listájában. Az Exit magazin 2009-ben az év 5 legjobb magyar albuma közé választotta a lemezt. Azóta a “majdnem hires” zenekar a szabadság lehetőségeit megéneklő, magyar szövegű műsorukkal aktívan koncertezik, továbbá megint ostromolja az MR2-t Elszabdulás tér című slágerével. Zenekari tagok: Mantra Porno A Mantra Porno 2001-ben alakult és még az év végén Judie Jay művésznő közreműködésével megjelent az EstFM klasszikusok vol1. válogatás albumon az E101 című dal. A zenekar 2002-től folyamatosan koncertezik, zenéje leginkább a 70-es évek mindenféle muzsikájának keveredése a mai elektronikus hangzással. A pop és az underground határán mozgó dalaik, tánczenei elemekkel tűzdeltek. 2003 tavaszán jelent meg a Mantra Porno Ganja Police című első albuma, melyről néhány video klipet a hazai zene tv-k is játszottak. Új énekesnővel kiegészülve a Disco Galaxy című virtuális EP-t követően 2006-ban a zenekar második, Fine Light Days/Beta Message című albuma is napvilágot látott, melynek kapcsán a Disco Galaxy című slágerhez készült animációs klipp a VIVA Club Chart-on a hetedik helyig jutott. A zenekar több hazai város egyetemi, klub és fesztivál fellépései mellett többször külföldön is szerepelt. Az MR2 Petőfi rendszeresen játssza a Green Legion és Disco Galaxy című slágereit. Koncertjeik műsora az egyedi hangzás világ mellett vizuális műsorral is kiegészül. 2009-ben a Mantra Porno látogatást tett Európa Kulturális Fővárosában is, Linzben, ahol az egész éves eseménysorozatot a Mantra Porno zenekar itthon is sikert aratott Disco Galaxy című animációs klipje vezette fel. Hamarosan új anyaggal jelentkezik az együttes „Kérek Lakást” címmel. A lemez sok meglepetést tartalmaz a Mantra Porno eddig megszokott zenei világához képest. Első hallásra a nagyrészt magyar nyelvű szerzemények jelentik a főbb változást, de a zenekar két angolul írt dalt is szerepeltet számok között. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért szembe tűnő lesz az énekhangok váltakozása, és a koncepcionális okokból kitalált „álnaiv pop” hangzásvilág. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradnak az új korongon is. Zenekari tagok: Bakó Kriszti - ének Expresszó Kapcsolódó cikkekTag felhő
lemez
zene
news
magyar
album
CD
koncert
Subscribe
2008.
Interjúk
Hírek
gitár
death metal
Koncertbeszámolók
Blind Myself
Magyarország
rock
black metal
A38
zenekar
Pecsa
zenemagazin
music
Lemezajánlók
metalcore
youtube
budapest
dürer kert
myspace
új
videó
metál
interjú
Kettőnégy
Programajánlók
fesztivál
2009
hinek richard
new
death
Videók
Avalon
|





















