Javarészt Zahorán Csabi hároméves angliai tartózkodása alatt formálódott a Billog legújabb nagylemezének (Till Death Do Us Part) anyaga, melynek rögzítése és keverése már idehaza zajlott. Bár a “banda”, - mely a lemezkészítési időszakot leszámítva lényegében az énekes/basszeros egyszemélyes formációja - Csabi Blind Myself-es elfoglaltságai miatt fizikai formában nem létezik, már csak a faszán sikerült korong miatt is beszélgettünk kicsit a művészúrral.

Szia Csabi! Gratulálok a lemezhez, jó kis tömör, vérengző anyagot csináltatok! Ilyennek képzelted a végeredményt, amikor nekiálltál?

Először is nagyon örülök, hogy tetszik a lemez. Igazából eléggé régre nyúlik vissza a történet és elég sokat változott az eltelt idő alatt az eredeti elképzelés is, de az igazat megvallva, aligha lehetnék ennél elégedettebb a végeredménnyel. Valójában 1-2 dal már 2006-2007 környékén elkezdett körvonalazódni a fejemben, de a konkrét meló 2008 elején kezdődött meg. Ekkor egy kicsit én is jobban beleástam magam a dobprogramozásba, így aztán fel is demóztam 3-4 számot a laptopommal. Csak a gitár hiányzott a nótákból. Mivel Tamással az Angliában eltöltött időszak alatt is tartottam a kontaktot, valahogy szóba kerültek az új kis szerzemények, amiket aztán el is küldtem neki. Persze volt elképzelésem a gitártémákat illetően, de végül minden várakozásomat felülmúlta az az egyetlen dal (Power) amit visszaküldött. Aztán 2008 nyarán hazamentem egy hónapra és teljes bedobással nekiálltunk próbálni. Azon a nyáron le is fektettük a To The Gates of Demise, Power, How To Kill a Butterfly és az Echoes alapjait. Aztán az ezt követő egy év alatt megírtam még öt dalt, viszont megadta magát a hangkártyám, így az online demózgatás sajnos abbamaradt.   Egyébként itt jegyezném meg, hogy a Wild Springs, Twin Heads például teljesen Tamás szüleménye. Ezzel együtt volt már 10 szerzeményünk, amit elegendőnek is találtunk a lemezhez, majd miután eldöntöttem, hogy végleg hazaköltözök, felgyorsultak az események.

2009 októberétől heti 3-4 alkalommal próbáltunk, és először a gitártémákat fixáltuk le, majd fel is vettük, amit aztán visszajátszva jöhettek a dob/basszus próbák. Felvettük a dobot, a  basszust és az éneket is persze, majd ezt az úgynevezett pre-production demót rongyosra hallgattuk és készítettük a kis jegyzeteinket, hogy kinek hova milyen ötletei vannak még.

Aztán amikor úgy éreztük, hogy itt az idő, fogtuk magunkat és bevonultunk a gyulai No Silence stúdióba. Egyrészt elég kényelmes volt számunkra a távolság miatt, másrészt minőségében és árában nem nagyon tudnék most sem jobbat mondani. Arról nem is beszélve, hogy Simivel is jól megértettük magunkat, aki egyébként két zenekarban is dobol (Slaughter at the Engagement Party, Over Promises) és régi ismerősként üdvözöltük őt. Azt amúgy már a legelején eldöntöttük, hogy nem tökölünk a dobbal, azt muszáj felvenni stúdióban, a többit viszont meg tudjuk oldani mi magunk is a kis házistúdiónkban, ami Tamás házánál került kialakításra. Legalább nem kergetett minket a tatár, nyugodtan tudtunk dolgozni a témákon addig, amíg úgy nem éreztük, hogy minden a lehető legjobb formában került rögzítésre. Végül február elején mentünk vissza a keverésre, ami egy egész napot vett igénybe, a végén pedig már rohamtempóban folyt a munka, mivel másnap pont költöztem már Budapestre. Így aztán nem is sikerült tökéletesen befejezni az anyagot. Elég nehezen sikerült új időpontot egyeztetni, de aztán március elején újra visszamentünk és a legnagyobb körültekintés mellett fejeztük be a végső feladatokat. Maximálisan elégedett vagyok a lemezzel, de persze ehhez kőkemény és céltudatos munkára volt szükség, mindig kilométeres jegyzetekkel mentünk a keverésre. A pre-production demó is sokat segített, ami szerintem egyébként elengedhetetlen eleme egy készülő anyagnak. Minden egyes felvétel alkalmával sokat lehet tanulni, ezúttal sem volt másképp.

Összességében elmondható, egész biztosan nem készült volna el ez a lemez, ha nincs a kint eltöltött idő. Illetve a kinti időszakban valami eszméletlen mennyiségű új zenekarral ismerkedtem meg, ami elég komolyan befolyásolta zenei ízlésemet is.

Csak promóciós célzattal gyártattatok pár albumot, az érdeklődők számára amúgy ingyenesen letölthető a lemez. Ennyire feleslegesnek érezted esetetekben a kézzel fogható CD-ket?

Nézd. Valójában a nagyobb zenekarok is szenvednek a cd eladásokkal. Ha nincs mögötted kiadó, management, netán támogató, akkor ezt az egészet önköltségből fedezni nem olcsó mulatság. Esetünkben pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy nem túl aktív zenekarról lévén szó, koncertek nélkül ez konkrétan öngyilkosság lenne. De mivel az összes eddigi lemezhez készítettünk rendes cd verziót is, így aztán ezúttal is csináltunk egy jelképes példányszámú eredeti cd lemezt promóciós jelleggel, illetve a baráti kör részére. Egyébként az összes eddigi anyagunk letölthető a myspace oldalunkról.

Miben látod a legnagyobb fejlődést a Szívszakadáshoz képest?

Jól érezhető a változás mind számírás mind hangzás terén. Természetesen pozitív irányba értem. Már annak idején is tetten lehetett érni progresszívebb elemeket, tört ütemeket, fura témaváltásokat, ami szerintem itt totálisan kicsúcsosodott, illetve beérett. A hangzásról pedig nem is beszélve. Ugyanakkor, ha valaki belehallgat valamelyik számunkba, teljesen felismerhető, hogy ez egy Billog szám. Öt év telt el a Szívszakadás óta, úgy érzem nem nyomtalanul…

A lemez 10 dala csak angol szöveggel készült, magyar verziót nem is szerettél volna?

Semmiképpen sem. Tamás ugyan eleinte erőltette a dolgot, de miután jobban beleolvasott a szövegekbe, ő is belátta, ez így van a legnagyobb rendben. Az összes szöveget már eleve angolul írtam és egy percig sem gondolkodtam azon, hogy legyen magyar verzió is. Évek óta nem írtam magyarul szerintem egy sort sem. Habár a zenekar mindig is magyar szövegekkel operált (2007-ig), amit a mai napig vállalok, de aztán a kinti évek alatt egész egyszerűen csak angolul jött az ihlet.

Gajda Mátyás (Fish!) és Mihály Gergely (Angertea) is vendégszerepel az utolsó dalban. Miért pont ők?

Gajda Mátyás nagyon régi barátom, még annak idején a Nothing B.N. zenekar kapcsán ismerkedtünk össze, majd később hamar összebarátkoztunk, ami aztán az MZ/X-es időszakban sok felejthetetlen közös koncertet, bulit is eredményezett. Rengeteget segített a Billog zenekarnak is egyébként és az első koncertünk is az MZ/X-el volt. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül nagyra tartom, mint gitárost is. Az utolsó szám elé mindenképp szerettem volna egy kicsit sejtelmes felvezetést, amihez jó ötletnek tűnt az akusztikus gitár bevetése, így aztán adta magát a felkérés. Egyébként a rendkívül jó hangulatban telt csordavokálok felvételénél is aktív résztevevőként volt jelen.

Mihály Gergely szintén jó barátom, akinek ugyancsak nagyra tartom a véleményét, jómagam pedig nagy Angertea szimpatizáns vagyok. Gergő egyébként angol tanár, és a felvételek előtt többször is összeültünk átnézni a szövegeket. Szerencsére nem kellett egyébként nagyon belenyúlni a strófákba, de mindenképpen nagy lökést adtak lelkesítő szavai. Egyébként Gergőről tudni érdemes, hogy nagy Billog fan, haha, ami szintén hatalmas elismerés a számomra. Mindenképpen szerettem volna, ha énekel valamelyik dalban. A záró tételben volt egy remek kis énektéma a fejemben, aminek megvalósításához egyből őrá gondoltam, mint megfelelő ember.

Ha nem titok, kb. mennyibe fájt a lemez elkészítése stúdiózással, gyártással együtt?

Konkrét összeget nem tudok mondani, nem készültek jegyzetek, pedig komolyan akartam írni! Végülis „csak” a dobfelvételért és a keverésért kellett konkrét stúdióidőt fizetni. De azért ehhez a lemezhez sokkal több kellett még. Tamás időt, pénzt, energiát nem kímélve alakította ki a kis házistúdiót mire hazajöttem, plusz a cd gyártás, borító, utazgatás, stb, stb. De ha nagyon konkretizálni akarjuk a dolgot, akkor kijött 100.000-ből a cucc.

Említetted az angliai tartózkodásodat, körülbelül fél éve költöztél haza. Mivel múlattad az időt odakint?

Igen, tavaly októberben tértem haza. Három évet voltam Angliában és hát nem panaszkodom, rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. Szerencsére elég hamar megvetettem a lábam egy jó kis cégnél, ahol számítógép által vezérelt munkagépeket kellett irányítanom, programoznom, felügyelnem. Amúgy autóalkatrészeket gyártottunk a világ legkülönbözőbb tájaira. Mindemellett rengeteget kirándultam, bejártam lényegében az egész szigetet, plusz milliónyi koncerten megfordultam. Természetesen igyekeztem minél többet foglalkozni zenével is, hiszen írtam a számokat, molyoltam a dobgéppel, írogattam a szövegeket. De voltak konkrét próbálkozások is. A legígéretesebb az volt, amikor három fiatal angol sráccal kezdtem el zenélni, ráadásul ugyanúgy Billog néven. Csupán két régebbi számot tartottunk meg, szigorúan az új dalok írására koncentráltunk. Eléggé deathcore orientáltságú kölykök voltak, de sajnos mindannyian azon korosztály tagjai (a második x alatt) akikre totálisan lehetetlen számítani és teljes komolytalanságban élték mindennapjaikat. Sajnáltam, hogy nem sikerült komolyabb vizekre evezni velük, pedig volt benne potenciál.

Miben különbözik elsősorban - nyilván méretét leszámítva - az ottani underground színtér a magyartól?

Húúú… na látod ez egy jó kérdés. Hiszen persze, nyilván elég komoly különbségek vannak, amire ugye rá lehet húzni, hogy több a pénz, stb, stb. Amitől én most szeretnék is elvonatkoztatni.

A lényeg az, hogy tényleg csak az ember pénztárcája és időbeosztása szab határt, hogy milyen koncertre megy el odakint. Mert komolyan mondom, hétfőtől vasárnapig, lényegében minden nap volt valami érdekes program. Az első kinti koncertet (Killswitch Engage) sosem fogom elfelejteni, hatalmas sokk volt az egész. Fülig érő vigyorral meneteltem a kábé 3 sarokkal lejjebb lévő sor végéig. Óriási hangulat, mindenki mindenkinek a testvére, a kidobók is végig jó arcok voltak, pedáns időbeosztás és valami földöntúli hangzás. De nem csak azon a bulin. Mindig, mindenhol, minden körülmények között. Igazából ez az, amit nem lehetett megunni. Ja, és azért beszéljünk még a jegyárakról. Általában 5 és 15 font között mozognak ezekre a koncertekre a jegyárak, amin azért általában minimum 2-3 elsővonalas banda, és mondjuk 1 vagy kettő undergroundabb banda lépett fel. Nehezen tudnék kiemelni egyetlen koncertet, lényegében mindegyik élénken itt lebeg a szemeim előtt, akkora hatással voltak rám. De egyébként ezekről a bulikról folyamatosan írtam a kis koncertbeszámolóimat egy másik webzinen…

A legjobban pedig az szomorított el mindig, hogy közben olvastam mindig az itthoni írásokat, amik viszont szinte mindig lesújtó képet festettek. Legyen szó hangzásról, helyszínről, biztonságiakról, koncertre járó egyénekről…

A legnagyobb császárság pedig számomra akkor is az volt, hogy ugye kint sehol sem lehet cigizni, aminek én határtalanul örültem. Nem kellett megfulladni és nem kellett a ruhám szagától se elájulnom egy-egy buli után. Ez egy óriási dolog szerintem, de sajnos nem sok esélyt látok rá, hogy valaha is bevezetésre fog kerülni idehaza.

Laczkó Tamással jelenleg ketten alkotjátok a csapatot, de ugye ő sem állandó tagja a zenekarnak. Milyen jövőt szánsz a Billognak? Mi volt a célod a Till Death Do Us Part-al?

Jelenleg az élő legenda státuszában tetszeleg a zenekar, de mondhatnám azt is, hogy bizonytalan ideig üzemen kívül van a Billog. Elég sokat szívtam a banda újraindításán a múltban és egy kicsit belefáradtam már, azt kell hogy mondjam. Ezért sem merült fel egy percig sem, hogy keressünk egy új tagot a lemezhez, hisz már korábban is meg tudtuk oldani a felvételt ketten. Én már eleve olyan konkrét céllal jöttem haza, hogy a lemez felvételét követően felköltözök Pestre. Ez meg is történt februárban. A lemezt pedig egyfajta ajánlólevélként használnám, hogy ez van, ilyen zenét szeretnék csinálni, ide keresek elhivatott társakat. A keresést aztán hamar megszakította csatlakozásom a Blind Myself-hez, de én nem szeretem azt mondani, hogy soha… Nézd. Jelenleg a Blind teszi ki a mindennapjaimat, de ki tudja mit hoz a holnap, mit hoz a jövő, hogy alakulnak a dolgaim? Nem kizárt, hogy lesz újra ütőképes Billog, koncert meg minden. De az is lehet, hogy megmarad stúdióprojektnek (ez nyilván nagyban függ attól, hogy mennyire tudom kiélni kreativitásom a Blind-ban), de az is elképzelhető, hogy ez volt a búcsúanyag. Ez utóbbi esetben úgy érzem, életem eddigi főművét tettem, tettük le az asztalra, ezzel Tamás is nyilván egyetértene.

Jól érzed magad a Blind-ban?

Hogyne. Azt azért érdemes tudni, hogy futólag ismertem már a srácokat korábbról, illetve Horváth Pityu ezer éves cimborám, hiszen ő is Békés Megyéből származott el anno, valamint sokat koncerteztünk együtt a Nasmith-el, amiben annak idején még ő gitározott. Szóval ilyen beilleszkedési gondok nem voltak. Mondjuk eléggé elfoglalt mindenki, keveset találkozunk hét közben de a koncertek idején mindig megy a sok hülyeség, illetve aztán a kíméletlen abálás a színpadon. A legjobban a fesztiválidőszakot várom, ott nyilván lesz majd egy-két remek kis sztori illetve a csapat is jobban összekovácsolódik majd.

Köszi szépen az intit, ha van még bármi amit szívesen elmondanál…

Én is köszönöm szépen az interjút illetve az időt amit a zenekarra szántál. Én csak annyit szeretnék üzenni mindenkinek, hogy hallgassátok, töltsétek le a lemezt és osszátok meg velünk a véleményeteket, valamint ne felejtsétek el terjeszteni ismerőseitek körében! Aztán pedig remélem találkozunk majd a Blind koncerteken!

Billog
Blind Myself