2010.04.18. | 23:17 hinekricsi

Over The RainbowA Deep Purple legendás gitárosa, Ritchie Blackmore köztudottan nem tartozik az „egyszerű” emberek közé, ezért a zenésztársaival is sok nézeteltérése volt, és ez vezetett oda, hogy végül különváltak az útjaik. Ian Paice, az újra turnézó Deep Purple dobosa, győri fellépésekor azt mondta, „Ritchie csak egyféleképpen volt hajlandó látni a világot, és az nem az volt, ahogy a zenekar többi tagja látta”, úgyis mondhatnánk „csőlátása” volt. Paice elmondta, hogy képtelen volt a kompromisszumra, ezért az volt az egyetlen megoldás, hogy felajánlják neki, járja a saját útját, ami egyáltalán nem egyezett az övékével. A dobos azt is hozzátette, ettől függetlenül akkor lenne boldog, ha Ritchie újra rockzenét játszana, mert ebben ő a legjobb!


Amíg Ritchie nem, a fia, Jürgen annál inkább rockzenét játszik, most például az Over The Rainbow nevű formációban gitározik együtt olyan legendákkal, mint John Lynn Turner, Bobby Rondinelli vagy Greg Smith, amelyet élőben is hallhatunk április 19-én, hétfőn az A38-as hajón.  Jürgen (”J.R.”) Blackmore egyébként a legendás gitáros és német felesége, Margit fia. Tízévesen kezdett gitározni, majd 1979-ben gitárkészítést tanult. Sok rockzenekarban dolgozott, majd 1990-ben a  J.R. Blackmore Group-pal egész Európában sikert aratott. Ez beindította Blackmore nemzetközi karrierjét. Különféle szólóprojektek, mint a  Smoke On The Water feldolgozása King Kurlee társaságában és stúdiómunkák tágították zenészi spektrumát. 2004-ben egy hangszeres projekt erejéig összeállt Malte Rathke-val a Musikerei-Records-nál, s még 2006-ban is a nagy tetszést kiváltó Between Darkness And Light sikereit élvezte.

A38
Livesound

Oszd meg és uralkodj:

  • Print this article!
  • E-mail this story to a friend!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Yahoo! Bookmarks
  • Technorati
  • StumbleUpon
  • Live
  • MSN Reporter
  • Netvibes
  • co.mments
  • Ping.fm

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. harka

    2010.04.21. | 13:16 | Válasz

    Üdv. Talán nem ártana utána nézni, hogy hogyan is kell írni megfelelően a neveket.
    Ritchie Blackmore
    Ian Paice

  2. hinekricsi

    2010.04.21. | 13:45 | Válasz

    javítva a sajtóanyag, köszi

  3. harka

    2010.04.22. | 9:33 | Válasz

    Joe Lynn Turner

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!