2010.06.30. | 16:06 hinekricsi 0 hozzászólás

Nasmith - Viharos CsendKiábrándító számomra, amikor egy zenekar fénymásolt borítóval kísért írott CD-t küld meghallgatásra, és cserébe ajánlót vagy egyéb cikket kér. A valamit valamiért elvnek itt is igaznak kell lennie. Szerencsére a Nasmith esetében ilyen csóriságról szó sincs, sőt amiért ezt egyáltalán szóvá tettem: kifejezetten szimpatikus és kedves gesztus a zenekartól, hogy sorszámozott, dedikált - és gusztusosan dizájnolt - promópéldányt postáztak nekünk, így már a meghallgatás előtt megvolt az első pozitív benyomás. Tovább»

2010.06.30. | 12:55 hinekricsi 0 hozzászólás

Angertea“Sziasztok! Már elég régen jelentkeztünk efféle hírlevéllel, szóval épp itt az ideje. Ami az új EP-nket illeti, eléggé elhúzódtak a felvételek, de sikerült befejezni mindent, most pedig a kemény várakozás időszaka jön. Ugyanis Neil Kernon producer „kicsit” elfoglalt ember, és várnunk kell a sorunkra, amire megkeveri a dalokat. Szóval a megjelenést illetőleg pontos dátummal nem tudunk szolgálni, de valószínűsíthető a szeptember, október, talán november. Legyünk türelmesek, meg fogja érni! Az EP megjelenésével egy időben jön majd ki a legújabb klipünk, amit a Streams című dalunkra fogunk forgatni még a nyáron. Úgy tervezzük, hogy a netről ingyenesen letölthetővé tesszük majd a cuccot, de persze lesznek limitált példányszámban cd-k is a fanatikusoknak, és promóciós célokra. Tovább»

2010.06.28. | 16:20 hinekricsi 0 hozzászólás

Bob SinclarNégy héttel a nyitás előtt teljes a debreceni Campus Fesztivál programja. A 300-nál is több programban olyan zenei kuriózumok kaptak helyet, mint a francia világsztár Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo, vagy a méltán népszerű Boban Markovic Orkestar. A július 21-én kezdődő fesztivált egy igazán ütős összeállítás nyitja meg, jön a Fish!, a Turbo és a Kiscsillag! Tovább»

2010.06.28. | 13:52 hinekricsi 0 hozzászólás

The TrousersA második lemez felvételei az Artist Factoryben készültek, Budapesten, ahol a zenekar dobosa, Csészi a hangmérnök. Nagyon fontos volt számukra, hogy intim, barátságos atmoszférában dolgozhassanak, legyen idő megérlelni az elképzeléseiket. Két vendégművész is szerepel a felvételeken: Hodosi Enikő és a Kőváry Zoli bátyja, Péter, akik a Neóból lehetnek ismerősek. Enikő, aki négy dalban is vokálozik, nagyon jól ismeri és hozza azt az ősi blues és soul-feelinget, amit ezekbe a nótákba igyekeznek belecsempészni. Peti, aki az első lemezen producerként is közreműködött, most High on Love című dalba varázsolt egy hátborzongató, pszichedelikus vonós-témát. Tovább»

2010.06.28. | 13:44 hinekricsi 0 hozzászólás

Bloody RootsAzok előtt, akik olvasták már pár vonatkozó cikkemet nem titok, hogy a Moby Dick a mai napig kedvenc hazai thrash zenekarom, még akkor is, ha a banda két oszlopa, Mentes Norbert (Hungarica) és Schmiedl Tamás (Bloody Roots) már jó öt éve nem alkottak közösen semmi újat. Norbi nemzeti rock/metal elfoglaltságai miatt (is) pihenőpályán szuszog az anyazenekar, így Smici is előállt saját formációjával; bár a Bloody Roots egy igencsak sokszereplős történet, a koncepció és a zenei egység legkésőbb első hallgatásra egyértelművé válik. Tovább»

2010.06.24. | 13:22 hinekricsi 0 hozzászólás

Solar Scream“A Solar Scream zenekar Bare To The Bone című második lemeze július elején jelenik meg az Edge Records gondozásában. A 10 nótát tartalmazó albumról egy dalba már bele is lehet hallgatni a csapat júliusra megújuló honlapján: www.solarscream.hu” - küldte nekünk a hírt Kántor Tamás gitáros. A banda első, Divider című lemezéről itt írtunk, intinket pedig itt találjátok.

2010.06.24. | 8:59 artanis 0 hozzászólás

SzigetA nemzetközi fesztiválporond aktuális sztárjai, a korábbi évek Szigeteinek legnagyobb bulijait tartó közönségkedvencek, és itthon kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb produkciók jellemzik az idei Sziget Nagyszínpadának programját. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók. Kész a Sziget Nagyszínpadának programja, augusztus 9-16-ig.

Tovább»

2010.06.23. | 19:42 hinekricsi 0 hozzászólás

Solar SurfA zenekar 2005-ben alakult Debrecenben. Az egész egy hideg novemberi éjszakán kezdődött egy bárban, Dia & Janez karmatikus találkozásával. Kb. öt perc után nyilvánvalóvá vált, hogy minden téren egy az út. Ahogy mondani szokták, Csató János „öreg róka” a szakmában. Élte a zenészek minden napjait, amikor megismerkedett Diával, ami lavinaszerű eseményeket vont maga után. Szerelem volt első látásra, amiből házasság lett, és egyik gyermeke a zenekar. Míg János a zenét, Dia a szöveget írja, a dalokat pedig saját stúdiójukban öntik végleges formába. Tovább»

2010.06.22. | 17:53 hinekricsi 0 hozzászólás

NEO - Six PixA NEO legújabb albuma június 22-től két hétig ingyen letölthető a djuice.hu oldalról. A hat új dalból néhányat a rendszeres koncertre járók már ismerhetnek, leginkább persze a videoklipes kislemez dalt, a Serial Killert. Az album különleges hangzását az ismét előkerült vintage szintetizátor legendák adják, amit analóg dobgépek, szalagos delay-ek kísértek, sőt ismét melódiákat játszott a C64 SID chipje, mintavételeztek a Lo-Fi samplerek, cikázott a futófény az analóg szekvenszereken és hirtelen bele is csöppentünk a NEO new wave-et, synth pop-ot, dark pop-ot és electro-ót sajátosan és újszerűen ötvöző izgalmas világába.

Tovább»

2010.06.21. | 12:34 hinekricsi 0 hozzászólás

Fueled By FireJúlius 4-e örömteli nap lesz a honi thrasherek számára, ugyanis másodízben látogat el hozzánk az amcsi thrash új hullámának egyik fõ képviselõje a Fueled by Fire, a kísérõzenekar pedig nem más, mint a brazil gyilok Violator! A helyszín a Mappa Club lesz (volt Trafó Bár Tangó) amit a Fueled By Fire tavaly már lerombolt a Bonded By Blood-dal karöltve, valószínûleg most sem lesz ez másképp. Tovább»

2010.06.21. | 10:29 hinekricsi 0 hozzászólás

Don Gatto demoWeisz Gábor (ex-Fürgerókalábak), Acélos Balázs (ex-Chaos Of Disorder) valamint Halász Péter dobos paraszt hardcore csapata. A tejmaffia eljött és a véredet veszi. Ide Retek Egér is kevés vazze. Tovább»

2010.06.18. | 17:37 hinekricsi 0 hozzászólás

Veréb fesztiválMéghozzá az ötödik. A kisebb jubileumon a szervezők színvonalas és egyben változatos programokkal várják a fesztiválozókat július 29-től a csornai kempingbe. A háromnapos fesztivál fellépői között már olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Subscribe, a Road vagy az Insane. Színpadra lépnek olyan bandák is, amelyek alapjaiban meghatározzák a rendezvény zenei stílusát, ilyen például a Prosectura, a Rózsaszín Pittbull vagy akár a SKA-Pécs. Tovább»