Kiábrándító számomra, amikor egy zenekar fénymásolt borítóval kísért írott CD-t küld meghallgatásra, és cserébe ajánlót vagy egyéb cikket kér. A valamit valamiért elvnek itt is igaznak kell lennie. Szerencsére a Nasmith esetében ilyen csóriságról szó sincs, sőt amiért ezt egyáltalán szóvá tettem: kifejezetten szimpatikus és kedves gesztus a zenekartól, hogy sorszámozott, dedikált - és gusztusosan dizájnolt - promópéldányt postáztak nekünk, így már a meghallgatás előtt megvolt az első pozitív benyomás.

Figyelemreméltó, hogy - a banda menedzsmentje szerint legalábbis - Erdős Daniék bemutatkozó albuma, a Viharos Csend az első magyar nyelvű metalcore nagylemez. (Még akkor is, ha pár éve hasonló stílusban már alkotott a Rollin Wallowin egy kétnyelvű lemezt asszem 5-5 vagy 6-6 angol és magyar dallal - ez azonban inkább számít EP-nek, mint teljes lemeznek.) Személy szerint egyáltalán nem vagyok édes anyanyelvünk ellen, ha metal muzsikáról van szó, sok stílus semmivel sem hangzik hülyébben magyarul mint angolul, és legalább ez is ad valami plusz egyediséget a zenének. Mert amúgy, egymás közt; hallottunk már hasonlót itt-ott-amott ennek előtte is…

A korong sok-sok nekifutásra van kitalálva, ember nincs aki első vagy második fülelésre minden kis csipkét kihallana a sorok közül. Változatos, váltásokban bővelkedő dalszerkezet a jelszó, melyet tovább színez Rajmund minimum háromfajta éneke, inkluzíve kényszerzubbonyos sikongatás, fenyítő hörgés és a nálam abszolút favorit tiszta ének. Van akinek ez már nem fér bele vagy nem elég herés egy ilyen muzsikához. Én viszont azt mondom, totál karakteres, mert a hörgés az hörgés, ilyet már hallottál ezerszer ezret, plusz ha a helyenként sablonos alapokat is hozzávesszük már azt sem tudod, mit hallgatsz. De a tiszta hangok - na igen, így már teljesen más. Félreértés ne essék, nem állítom, hogy ha nem kapnánk ezt az éneket egy uncsi lemez lenne a Viharos Csend, mert sok okos témát és nagy ívű dallamot sikerült integrálni a kilenc nóta legtöbbjébe, de azért ez is nagyon kell ám ide…

A gyulai No Silence-es keverés kifejezetten jót tett a gitároknak, nem egy sűrű massza, inkább valami olyasmi érzés (lehet) mintha egy drótkerítésbe áramot vezetnének aztán elkezdenéd pengetni a nyelveddel. Szóval rendben van, mondhatjuk.

Messze legnagyobb kedvenc a Rólad Szól című nóta, melyben már az első verse után éhesen várod a bitangul eltalált refrént: tied a szaúúú, tied a választás! Én ezt választom. A legjobbak közé tartozik a soron következő Nyílt Láng sem, de Vedd El Újra már például semmi újat nem ad, mert ugyan váltás és témahalmozás van itt is egy zsáknyi, de inkább hat a dal egy nagy összevissza kalapálásnak a sötétben, mint egy karakteres jól felépített dalnak. Aztán lehet, hogy másnak meg pont ez lesz a befutó.

Nem mondhatjuk, hogy egy manapság elfeledett stílust választott volna magának a Nasmith, de csak amiatt, mert épp fut egy műfaj még egyáltalán nem biztos, hogy bármit csinálsz, meg fogják kajolni a népek. Sőt. A srácoknak viszont sikerült egy relatíve egyedi hangvételű bemutatkozást prezentálniuk sok-sok kellemes pillanattal, melyből, ha kitart a lendület a következő anyagra még több juthat majd.

Nasmith