A „To Whom It May Concern” EP-t követően hosszas várakozás után - végre - megjelent az első A Losing Season album („Delirium Provides The Safest Shelter“). Ezen apropóból kiindulva beszélgettünk - a banda egyik frontemberével - Macival, valamint a csapat basszerével, Nedoval. Ha kíváncsiak vagytok milyen az, amikor Hulk, Joker, Johnny Bravo, Weird Ed, a Tv Maci valamint a Family Guy-os Brian együtt nyomja a metált, kattintsatok tovább!

Sziasztok! Elmondanátok röviden  mi minden történt veletek azóta, amióta legutóbb beszéltünk? (2008)

MACI: Elég sok minden. Haladjunk visszafele, mert úgy könnyebb visszaidézni: Először is kijött egy lemezünk, amit rengeteg ideig készítettünk. 2009 márciusától 2010 januárjáig zajlottak a felvételek plusz az utómunkák, az album pedig áprilisban jelent meg. Ehhez kapcsolódóan két lemezbemutatót is tartottunk, egyet még októberben, egyet pedig idén áprilisban. F@sza volt mindkettő!

Ha egy olyan embernek kellene jellemeznetek az új lemezeteket, aki nem ismeri a zenéteket, hogyan írnátok le neki milyen zenét is találhat a korongon?

NEDO: Elsősorban azt, hogy hallgassa meg és döntse el ő maga, hogy szerinte mi jellemző rá. Ha kiderül rólam, hogy zenélek és megkérdezik milyen zenét játszok, annyit szoktam válaszolni: rock zenét.

MACI: Igen, ez a legegyszerűbb megoldás. Ha kapásból úgy magyaráznánk egy laikusnak, hogy progresszív elemekkel tűzdelt, modern, melodikus északi death metál, akkor csak nézne és nem értené, miről beszélek neki.

Lehet, hogy csak a „Ten Tons Of Hate” című dalotok miatt, de úgy tűnik, mintha az EP-n sokkal dühösebbek lettetek volna…

MACI: Furcsa, hogy ezt mondod, mert én meg pont fordítva érzem.

NEDO: Én is fordítva gondolom. Szerintem az EP-t hallgatva sokkal kevésbé érződik keménynek a zene. Számtalan olyan visszajelzést kaptunk, hogy koncerten sokkal durvább és brutálisabb a zene, mint az, ami az EP-n található. Az a hangzás - szerintem - túl jólfésült lett, a mostani pedig arcba mászóbb. Az EP-hez képest főleg gitár-, és dobhangzásban próbáltunk előrébb lépni.

MACI: Én hangulatilag még azért is tartom durvábbnak az új lemezt, mert sokkal sötétebb tónusú a számok hangvétele, mind a dalszövegeket, mind a zenei témákat nézve.

Mit szerettetek volna kifejezni az album címével? Nem feltétlenül nagyon pozitív gondolat, bár ez nézőpont kérdése…

MACI: A cím („Delirium Provides The Safest Shelter”) annak mindenképpen pozitív, aki épp abban az állapotban van, mert önmaga szempontjából nem érheti semmi baj. Leginkább arra utal a cím, hogy a jelenkori helyzetben ez az egyetlen valóban hatékony megoldás arra, hogy megvédd magad a külvilággal szemben. Szerintem minden szokásos norma és érték totálisan a visszájára fordult. Persze meg lehet ezt konstruktívan is közelíteni, és megpróbálni ezen változtatni, de van amikor az ember csak bezárja az ajtót és kizárja a külvilágot.

NEDO: Van ennek egy ironikus vonzata is: voltaképpen pont az ellenkezőjét is jelenti, mint amit.

MACI: Kimondva kimondatlanul jó néhány zenekar tag bizonyos viselkedése ihlette ezt a címadó dalt. Megfigyelhető volt, hogy hajlamos a banda többsége ebbe az irányba menekülni, ha valami baj van.

Milyen témákat érintetek ezúttal?

MACI: Leginkább azokról a számokról tudok nyilatkozni, amiknek én írtam a szövegét, ugyanis van három dal, ami közül kettőt („Like Nails On A Dead Man’s Hand We Grow“, „A Public Announcement From The Agoraphobic“) Kabai Dani (gitár), egyet pedig („Too Close to Silence”) Kovács Dani (dob) követett el. A Like Nails az előítéleteket és a kirekesztés jelenlétét taglalja a világban, a Public Announcement pedig egy marha nagy kérdőjel nekem, de nagyon mély értelmű, haha. Komolyan, órákat el lehetne tölteni az elemzésével. Jómagam azokról a benyomásokról szerettem volna énekelni, amik az utóbbi években értek. Nem vagyok már tinédzser, így inkább az volt a célom, hogy megmutassam a hallgatóknak: lássák azt, hogy ami most zajlik, az nem jó! Érintett témák: képmutató egyház, hiteltelen politikai megnyilvánulások, végtelen profitra törekvő gyógyszergyárak, egy aktuális magánéleti probléma illetve egy érdekes eset, ami még a Szigeten történt velem, amikor egy túl nagy trombitába néztem bele, haha! Leszámítva az utóbbi színesítő témákat, ha végigböngészi valaki a szövegeket, egy viszonylag egységesebb koncepciót tud majd elképzelni.

A lemezen található két dal is, amiben filmes betét van. Honnan származnak ezek?

NEDO: A Public Announcement-ben egy Marlon Brando filmből (On The Waterfront) idéztünk, ami ha Magyarországon nem is, de angolszász nyelvterületen abszolút klasszikus idézetnek számít. A másik betét pedig „A Jó, a Rossz és a Csúfból” származik. Amikor csináltuk a lemezt Szabikával (Ex-Superbutt), akkor kiderült, hogy nagyon sok közös szenvedélyünk van, a spagetti western filmek pedig abszolút ebbe a kategóriába tartoznak. Természetesen folyamatosan mentek az idézgetések főleg „A Jó, a Rossz és a Csúfból”. Amúgy is volt egy picit countrys beütésű dal, amin elég sokat filóztunk, hogy rajta legyen-e a lemezen vagy sem, aztán rájöttünk, hogy ehhez teljesen illene az idézet.

MACI: Ha szőrszálhasogatók akarunk lenni, akkor „A Gyűrűk Urát” is megemlíthetjük, mint filmes utalást, haha!

Lehet elsiklottam valami felett?

MACI: Egy Nazgul hang van az „Another Farewell Song” végén!

NEDO: Az egyébként Zsolti, a gitárosunk, aki beszabadult a mikrofon mögé és elkezdett furcsa hangokon sikongatni. Igazából az összes többi fantasy film gonosz szereplőinek a sikolyához is hasonlíthatnánk.

Van egy R.E.M. átdolgozásotok, ami sajnos nem kerülhetett rá a lemezre. Elmondanátok mi áll ennek a hátterében?

NEDO: Utánanéztünk az Artisjusnál, hogy miként is lehetne megoldani azt, hogy a dal rajta lehessen a lemezen. Feldolgozást simán rá lehet tenni egy albumra, csak fel kell tüntetni, hogy szerző Gipsz Jakab és ezek után ő kapja az adott jogdíjakat. De a mi verziónk az erősen átdolgozás, amihez a szerző engedélye is szükséges. Azt gondoltuk, hogy ez ilyen formalitás lesz csupán, hisz például a „Losing My Religiont” 48 death metál banda pakolta már fel saját lemezére. Végül Maci vette fel a Warnerrel a kapcsolatot - mert ők az R.E.M. képviselői -, aztán hosszas várakozás után nemleges választ kaptunk. Van egy olyan gyanúnk, hogy valójában a szám a zenészekig el sem jutott, talán még a managementjükhöz sem…

MACI: Legalább egy hónapig szenvedtem vele és a következő választ kaptam: „Sorry, this has been denied.”

NEDO: Végül rátettük egy promo CD-re, amin az új albumról van pár dal, a régi EP-ről van három szám és ez az R.E.M. nóta. Nincs belőle profitunk, a koncerteken szoktuk ingyen osztogatni. Maximum annyit fűzhetnek hozzá, hogy irgum burzum…

Milyenek eddig a rajongói visszajelzések?

MACI: Az örök fanyalgó magyar tábor egy része kifejezetten jónak értékeli, de akadnak olyanok is, akik az EP-t jobbnak minősítik vagyis egészen pontosan „másnak”. Egyébként ez utóbbiban igazuk van, hisz más közegben születtek a dalok, más módszerekkel. De ezzel szerintem semmi gond nincs.

NEDO: Az EP-n található dalok között vannak olyanok, amiknek a gyökere már ‘99-ben megvolt. 2003-ban, amikor Maci csatlakozott, három szám már kész volt a négyből. Az EP más volt, hisz alapvetően egy sokkal nagyobb korszakot ölelt fel.

MACI: Az is hozzátartozik ehhez, hogy akkoriban még nem csiszolódott ennyire össze a társaság.

NEDO: Két dalunk például úgy készült el - nagyjából 98 százalékig -, hogy még nem is volt dobosunk. Szerintem azóta is én vagyok Budapest legőrültebb gépdobosa, haha! A négy, öt, tizenhat kezes figurák, amiket beírtam… Szegény dobosunknak resetelnie kellett a dolgokat. Az EP pont ezért is más volt. A lemezes dalok pedig már mind úgy születtek, hogy együtt tettük őket össze.

Vannak olyan számok az albumon, amik már régebben megvoltak, csak úgy, mint az EP-s dalok?

NEDO: Vannak. Nem azt mondom, hogy teljesen mai formájukban kész voltak, de olyan 70, 80 százalékban megvoltak már.

MACI: Persze ezek a számok is jelentős fazonalakításon estek át. Ha valaki 2006/2007-ben járt Season koncertre, az nehezen ismerné fel őket, de van olyan szám, amit már játszottunk akkor. Az egyik ominózus nóta, például a „Мир“. Konkrétan egy téma van, amit nagyjából meghagytunk benne, az pedig a középrész. Vagy ott van például a „Left Hand Gives, The Right Hand Takes” című számunk, amiből a mostani címadó lett. Egészen más így a hangulata.

NEDO: Az is körülbelül egy tíz éves dal.

Van kedvenc számotok az új lemezről?

NEDO: Nekem a Napalm Death-től a „Scum”, haha!

MACI: Én nagyon szeretem az „Another Farewell Songot”. Igazi arcba mászós dal, ami megfog a gallérodnál, odaránt magához és beleüvölt a fejedbe. Nem viccel egy percig sem. Ez az a szám, amit a Season második szerelmes balladájaként szoktam felkonferálni, mert hogy az is.

NEDO: Igazából én nem tudom, ez leginkább hangulattól függ. Játszani - talán - a Public Announcement-et vagy a „Too Close Too Silence-t” szeretem. Ez is leginkább attól függ, hogy milyen hangulatban vagy a koncerten vagy akár hogy melegedett be a kezed avagy mennyire fáradtál már el.

Van valamiféle ars poeticátok, ami meghatározza a munkátokat?

NEDO: Zeneírásnál próbálunk arra törekedni, hogy ne 5000-szer hallott dolgokat próbáljunk megírni. Ez néha sikerül, néha nem. A Losing Season igazából afféle kompromisszum metál, mert a bandán belül mindenki sokfajta zenét hallgat és nincs egy megmondóember, aki irányítana, hogy ezt márpedig így csináljuk. Ezáltal nagyon eklektikus dolgok szoktak kikerekedni a végén.

MACI: Az a fontos, hogy olyan legyen a zene, ami kizárólag belülről, belőlünk jön. Onnantól válik feleslegessé az egész, ha erővel próbálunk valamit csinálni, amivel nem tudunk azonosulni.

Merre láthatunk titeket a közeljövőben?

MACI: Július 24-én a Dürerben egy ingyenes nagytermes bulin leszünk láthatóak. Lesz még Cadaveres, Turn Of Mind, Velvet Stab, Till We Drop.

NEDO: Valószínűleg mi fogunk majd kezdeni.

MACI: Viszont az fontos, hogy Bokodi kollega sajnos nem ér rá, van egy korábban lefixált dolga azon a hétvégén. Ezért azt találtuk ki, hogy meghívott vendégénekesekkel énekeltetjük majd el az ő témáit. Névsort egyelőre nem mondunk, mert még korántsem biztos, de mindenképpen egy különleges este lesz. Ősszel viszont komoly menetelésbe szeretnénk kezdeni. Ami tavasszal kimaradt, azt majd ősszel bepótoljuk.

Van valamiféle dolog, amit koncerttel kapcsolatban babonából mindig megcsináltok?

NEDO: Utána mindig berúgunk, haha!

MACI: Van, aki már előtte is, haha! Egyébként semmi különös nincsen.

Hogyan jellemeznétek a zenekar tagjait?

MACI: Bálint egy igazi szívember, akinek erőmű van a torkában. Ahogy mondani szoktuk: Ő a zenekar szíve és hivatalos kabalaállata, haha! Stawy, a dobosunk a munkagép. Tényleg nincs olyan téma, amit ne tudna ledobolni. Kubai a számomra soha meg nem érthető művész zseni. Zsoltira igazából ugyanezt tudnám mondani, bár őt picit talán jobban értem. Nedóra annyit tudnék mondani, hogy ő a főnök, akár hiszi, akár nem.

NEDO: Maci pedig az egyik legnagyobb szervező a zenekarban és amúgy is sok mindent megcsinál.

Mely szuper- illetve mesehősökhöz hasonlítanátok a társaitokat?

NEDO: Stawy a Lény a Fantasztikus Négyesből…

MACI: Vagy Hulk, bár olyan dührohamai szerencsére nincsenek.

NEDO: Zsolt szerintem Joker.

MACI: Bálint leginkább Johnny Bravora emlékezteti az embert, szuperhősként pedig Captain Americának illene be.

MACI: Dani engem a Maniac Mansion című játék Weird Ed-jére emlékeztet, aki a maga nemében óriási zseni. Nedo pedig Brian lehetne a Family Guy-ból.

NEDO: Igazából Jay és Néma Bob vagyok egy személyben, haha! Macira viszont most semmi jó nem jut az eszembe…

MACI: Ha medvékben gondolkozunk, akkor maximum a tévémaci lehetnék, köpködni végül is szoktam, haha!

Az utolsó szó jogán?

NEDO: Hallgassátok meg myspace-en a lemezt, meg úgy általában hallgassatok sok jó zenét.

MACI: Ha pedig tehetitek, nézzetek el valamelyik bulira, például július 24-én.