Egyfelől itt muzsikál a VL45 két tagja, mégpedig Dénes, a funkmachine basszusgitáros és Tonya, a jóságos mackóra emlékeztető, szeszpusztító dobos, aki egyébként a megszólalásig hasonlít a Kyussból ismert Alfredo Hernandezre. Az egyik gitárost Zoltánnak hívják, ő a Doomsday Funkot is erősíti, a gitáros-énekes szerepében pedig nem mást tisztelhetünk, mint Polonkai Tamást, aki a Polly Is Dead révén osont be a magyar rocktörténelembe. Róla azt kell tudni, hogy gyakorlatilag a Polly dalainak az oroszlánrésze az ő - akkor még rasztás - búrájából pattant ki, ennek megfelelően - és ezt a Bálnalovas-próbán előfordult kémeink is megerősítették - az új zenekarával pontosan ugyanott folytatja, ahol a Pollyval abbahagyta. Bálnalovas dalt ugyan még nem tudunk mutatni, de ízelítőnek tökéletes a Polly Is Dead legkedvesebb slágere, egy hasonlóan hibátlan klippel: A Bálnalovas előtt fellép még a martfűi On Carpet zenekar is, akik a boldog emlékű kilencvenes években tolták a grunge-ot Oyster Bed néven, és már akkor is jobbak voltak mint a Black-Out és az Ossian együttvéve. Kovács Attila gitáros ezek után megfordult az Akelában is, most pedig megint összerántotta a régi arcokat, hogy megidézzék Seattle-t. Fogadjátok szeretettel ezeket a keményen rokkoló, hatalmas szívű és sörpusztításban verhetetlen férfiakat is! Bálnalovas, On Carpet koncert Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|





