2010.07.29. | 11:08 h.atis

Campus fesztImmár második éve, hogy ez a nagyszerű esemény a debreceni nagyerdő szívében kerül megrendezésre. A szervezők idén is kitettek magukért, és igyekeztek minden korosztálynak és minden stílus kedvelőjének eleget tenni. A nagyszínpadon a szülinaposok léptek fel az első napon, az EDDA 30, míg a Republik 20 éves évfordulóját ünnepelte. Buli a Campus fesztiválon

Mind a két koncert remekül sikerült, és hatalmas tömegeket mozgatott meg. De, hogy időben kissé visszatekintsünk érdemes volt elsétálni az OTP pódiumhoz, a víztorony mellé, ahol a Besh O Drom a viszonylag korai kezdés ellenére is a tőlük megszokott remek hangulatot szolgáltatták az örömmámorban (vagy sörmámorban) úszó, összes végtagjukkal táncoló és ugráló emberek számára. A víztoronyról egyébként csak annyit, hogy a debreceniek számára nagy unikum, hogy ezt is megnyitották a közönség számára, hiszen általában ide nem lehet ’csak úgy’ bemenni, de most ki kell használni az alkalmat, mert igazán szép onnan a kilátás.

Vidám fesztiválozókA T-mobile teraszon Péterfy Bori & Love Band hozták fergeteges formájukat, ám az utánuk következő PASO-nál a szokottnál jóval kevesebben voltak a nézőtéren. Európa 2010-es kulturális fővárosának szülöttei is képviseltették magukat a Campuson: a jól ismert dalok mellett a 30Y új számokat is hozott, amik csalódást nem okozva nagyon ütősre sikerültek.

Összességében véve jól indult az idei debreceni fesztivál, s kíváncsian várjuk a folytatást.

Pénteken folytatódott a buli. A hangulatról továbbra is nagyszerű előadók gondoskodnak. A nagyszínpad ez alkalommal a Kispál és a Borztól volt hangos, akik bár azt mondták hamarosan ’leteszik a lantot’ a közönséget ezúttal sem hagyták cserben és fantasztikus koncertet adtak. Aki a koncert után itt maradt, igazán jó hangulatú táncos buliban lehetett része, melyhez egy francia lemezlovas, Bob Sinclar adta a talpalávalót. Akinek viszont máshoz volt kedve, választhatott Vad Fruttik, Neo, vagy akár Ganxta Zolee és a Kartel között. Egy igazi csemege is fellépett a Pop-Rock Arénában, mégpedig Boban and Marko Markovic Orchestra. Róluk elég csak annyit mondani: Macskajaj; a jó hangulat garantált volt. Aki még ezután is bírt táncolni annak a Mystery Gangen volt a helye, s utána buli hajnalig.

Szombat. Lassan véget ér a hét és ezzel együtt a Campus buli is. Mi más is zárhatna egy debreceni fesztivált, mint a Tankcsapda? Persze csak egy nagyszerű Quimby koncert után. Az időjárás is kegyes volt a fesztiválhoz – eddig, éppen csak a Paddy and the Rats kellős közepén kezdett el szakadni az eső. De az igazi fesztiválozókon ez nem foghatott ki. Persze azok, akik sátorban buliztak, mint például a Zorall rajongói, ebből mit sem éreztek. A Campus fesztivál közvetlen területéről sajnos jó pár együttes ’kiszorult’ a Klinika Moziba, így lehet hogy sokan lemaradtak például az Auróra vagy a Replika fellépéséről. Azt hiszem, ez egy igen sikeres rendezvény volt, elégedett előadókkal és még lelkesebb közönséggel.

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!