2010.07.21. | 8:19
A Living Colour a zenészek nagy kedvence, 1988-as megalakulása óta nem kisebb bandákra volt bevallott hatással, mint a Rage Against The Machine, vagy a Sevendust. Pályafutásuk során begyűjtöttek már két Grammy díjat, valamint több jelölést is. A jazz, hard rock és metal elemeit ötvöző legendás zenekar a 2008-as Zöld Pardon-beli fellépés után ismét ellátogat hozzánk, ezúttal Nyírbátorba, így a magyar közönség most először hallgatja élőben ötödik stúdióalbumuk, a The Chair In The Doorway számait. Gitár, basszusgitár, vagy dob növendékeknek kötelező! A Scar Symmetry Svédországból érkezik. A banda hat éve alalkult, és azóta túl vannak négy stúdióalbumon. Négy éve tartoznak a Nuclear Blast istállóhoz, legújabb lemezük, a Dark Matter Dimensions pedig tavaly jelent meg. Őszre tervezett amerikai turnéjuk előtt még elugranak hozzánk, hogy bemutassák legújabb korongjukat. Ahogy az elmúlt években, most is felvonul a magyar humoristák krémje. Akik, idén a jókedvet biztosítják: Hadházi László, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Benk Dénes és Csenki Attila. Érdemes jó előre beruházni a bérletekbe, hiszen amíg július 31-ig kedvezményesen, 12.990 Ft-ért kaphatóak a bérletek, addig augusztus 1-től 15.990 Ft-ba kerülnek, elővételben és a helyszínen egyaránt. A napijegyekhez 4990 FT-ért juthattok hozzá. További könnyítést jelenthet, hogy az Azfeszt helyszíni jegypénztárában elfogadjuk az Üdülési Csekket! Aki a VIP bérlet előnyeit szeretné élvezni, az még limitált számban hozzájuthat az extra szolgáltatásokhoz 20.000 FT-ért: -Elkülönített sátorhelyek a teljes egészében felújított kemping területén. A fesztivál ideje alatt a vendégek non-stop élvezhetik a fesztivál területén található két medence előnyeit, és az amúgy is baráti fürdőárakból további 15% kedvezményt kapnak a Gyógyfürdő többi medencéjének használatára. Az Azfeszt további külföldi és hazai fellépőit a www.azfeszt.hu oldalon találod. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




