2010.07.01. | 14:59
1987 végén láttak neki főművűknek. A munkát hatalmas érdeklődés kísérte, akkora sikerre azonban senki nem szamított, mint amit az 1988-ban kiadott Operation: Mindcrime elért. Az anyag ma progresszív metal egyik csúcsalkotása, a stílus egyik alapvető klasszikusa. 1990 augusztusában került boltokba a következő nagylemez az Empire. Az anyag irányváltozást jelez a korábbi munkákhoz viszonyítva: hard rockosabb, mondhatni kommerszebb irányt vett a zene. A lemez kiadását követően nagyszabású, 18 hónapos turnéra indultak. A körúton előadták a teljes Operation: Mindcrime lemezt, ennek anyagából készült az Operation: Livecrime koncertlemez. 1991-ben részt vettek a Monsters of Rock turnén, ahol a Metallica és az AC/DC társaságában koncerteztek, többek között Budapesten is felléptek. Némi szünet után 1994-ben jelent meg a következő nagylemez, mely a Promised Land címet viselte, majd újabb három év múlva, 1997-ben a Hear in the Now Frontier című album. számos újabb albumot és turnét követően, 18 évvel az első fejezet után, 2006-ban adták ki az Operation: Mindcrime II-t, mely zeneileg az első rész továbbgondolása, több a klasszikus/rockoperás elemmel. A kritika és a rajongók pozitívan fogadták a lemezt, bár a többség szerint nem ér fel az elődjéhez. A lemez kiadását követően nagyszabású önálló turnéra indultak, ahol mindkét Operation: Mindcrime anyag történetét előadták, hatalmas színpadi show keretében. A teljes Operation Mindcrime I & II, hatalmas három órás amerikai szuperprodukció, szereplőket, kellékeket, díszleteket, kivetítőket felvonultató koncert-színház volt. Ennek a turnénak a keretében ismét felléptek Magyarországon, a Petőfi Csarnokban. 2007 augusztusában egy újabb válogatás látott napvilágot Sign of the Times: The Best of Queensrÿche címmel, ezt egy feldolgozás lemez, a Take Cover, követte, 2007 novemberében. Ezen többek közt U2, Black Sabbath, Pink Floyd, Queen, The Police és Buffalo Springfield dalokat formáltak a saját képükre. 2009 tavaszán jelent meg a soron következő nagylemez, American Soldier címmel. Az album egy konceptlemez, amit az amerikai katonák élete, érzelmei, a háborús borzalmak inspiráltak: Geoff Tate apja a vietnami háború idején volt katona, ennek hatására az énekes volt katonatársakkal készített interjúkat az album előkészületei során, melyek töredékei hallhatók a lemezen is. Július 12-én az új számok mellett erős Best of programra számíthatunk! Queensrÿche Random PostsTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




