A dobos, Otto rosszulléte miatt a Limp Bizkit-nek le kellett mondania szeptember 27-ei Oslói koncertjét. Otto azóta vizsgálatok során esett át, hogy megállapítsák betegsége súlyosságát. Fred Durst, a Limp Bizkit énekese Twitter üzenetben tette közzé, hogy társuk már felépülőben van tüdőgyulladásából.
A brit extrém metált zúzó Cradle of Filth kilencedik, várhatóan November 1-jétől elérhető stúdióalbumáról származó Forgive Me Father (I Have Sinned) klip az alábbi linken tekinthető meg. A klipet a Cradle-lel a Nymphetamine videó elkészítése óta együttműködő (többek között Phil Collins és Moby klipekkel is foglalkozó) Dani Jacobs rendezte.
Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere egy ideje együtt munkálkodik az HBO-val egy minisorozaton, melynek alapját (és címét) az együttes Year Zero albuma adja. A munkálatok lassan haladnak - ismerte be a Los Angeles Times-nak Reznor. „Nem árulhatok el túl sokat, csak annyit, hogy még ezer akadálya van annak, hogy a műsor beinduljon. Egyelőre tervezeteket küldözgetünk oda-vissza.” Tovább»
A korábban közöltektől eltérően változás történt a magyarországi Jorn koncert dátumában és előzenekarainál is. Jorn és magyar előzenekarai az október 15. (péntek) Crazy Mama Music Pub koncerten tehát, Rudán Joe akusztik - kb. 30 perc akusztikus élmény a hazai élmezőny egyik legkiválóbb énekesével valamint az Ego-Projekt - Kiss Zolival (és talán Jung Norbival?) előre láthatólag teljes koncertidő! Ez utóbbi zenekar fellépése egyben lemezbemutató koncert is. (Nem kell ecsetelni, hogy mekkora irigylésre méltó megtiszteltetés lehet ez mindkét magyar fellépőnek, hogy egy ilyen világhírű csapat előtt melegíthetik be a levegőt! Legyünk büszkék rá hogy Jorn rábólintott mindkettőre!) Jorn egy hatalmas alapfelszereléssel érkezik hazánkba és ígérete szerint csalódást nem fog okozni senkinek. A budapesti állomás Jorn európai turnéjának végállomása is egyben. Jegyelővétel október 1-től október 14-ig 4800Ft, a helyszínen 5800Ft. Egy fergeteges este, szokásunkhoz híven ismételten mérsékelt áron!
Tovább»
Bizonyára, jó néhányan kerestük a választ, hogy mi a fene történhetett a Wigwam Rock klubbal és, hogy lesz-e az egésznek folytatása, lesznek-e továbbra is fergeteges bulik?! A szeptember 3-i nyitóbuli, amit az Alcohol zenekar, a Rózsaszín Pitbull és a Krízis zenekar pecsételt volna meg, egy nappal előtte le lett mondva, tehát mindenki joggal aggódott. A jó hír viszont az volt, hogy a következő bulik már rendre meg lettek tartva és az Alcohol-os srácok honlapján be lett ígérve egy „pótló” buli, aminek most készülnek is eleget tenni. Tovább»
Akik a nyáron csalódottan távoztak a Zöld Pardonból - ahol is a 2005-ös feloszlásuk utáni első budapesti fellépésére készülő Nyers színpadra lépésekor az év egyik legnagyobb vihara zúdult le, és szakította meg a koncertet az első szám után - most kárpótolhatják magukat. Október nyolcadikán ugyanis a tavasszal nyílt Tündérgyárban játszik Czutor Zoltán és csapata. Tovább»
A zenekar 2008 nyarán indult hódító útjára Péter János (MÉZ, Shannon.hu) fuvolás vezetésével. A banda a kelta-ír bulizene féktelenül energikus műfaját honosította meg Magyarországon. Koncertjeiken minden korosztály jól érzi magát, függetlenül attól, hogy nagy fesztivál, klub, vagy színházterem a helyszín.
Tovább»
Az egész 1984-ben a Monteverdi Birkózókör társulat megalakulásával kezdődött, s talán ott is erősödött meg egy életre. Sok egymásra figyelés, rácsodálkozás. Kísérlet hanggal, mozgással. Ebből a műhelymunkából több előadás is született. Kiss Erzsi ekkor fedezte fel igazán saját nyelvét, és egy kaposvári színházi munka során gyűjteni kezdte saját énekötleteit. Hajnóczy Csabával (Kontroll Csoport, Kampec Dolores) 1995-ben kezdtek el együttdolgozni, s 1996-ban megalapították az Egy Kiss Erzsi Zenét. Tovább»
November 5-én kerül piacra Európa-szerte a svéd The Poodles No Qarter címet viselő CD-jét, és az In The Flesh DVD-t magában foglaló csomag. A kép- és hanganyagokat a 2009-es Clash Of The Elements turné folyamán rögzítették. Az In The Flesh-en a tagokkal készült személyes interjúkban, színfalak mögötti eseményekben és a Clash Of The Elements Tour promóciós klipjeiben gyönyörködhetünk, a CD-n pedig felcsendül a kiadatlan Lullaby For Jimmy című dal, amely felfedi, hogy a kinézet és a szavak felszíne mögött egy összetartó, erős banda rejtőzik.
A Megadeth frontembere, Dave Mustaine memoárral örvendezteti meg rajongóit. A szókimondó életrajzi könyv megírása katartikus élmény volt - árulja el a szerző. „Amikor az egész életedet leírod egy könyvbe, azon töröd a fejed, mit fogsz magad után hagyni. Az én hagyatékom az erőfeszítés, amellyel bármilyen nehézségen át tudtam küzdeni magam. Nem születtem ezüstkanállal a számban, mindenért keményen megküzdöttem, és hálás vagyok azért, amim most van.” - mondta az Exclaim! riporterének Mustaine.
A legendás kanadai Triumph együttes ismét összeállt, és kiadták a legnagyobb slágereiket összegyűjtő Greatest Hits Remixed albumot. Az új anyag a türelmetlen rajongók nyomására készült el, tartalma egy CD a legnépszerűbb újrakevert számokkal, valamint egy szélesvásznú, HD minőségben nézhető DVD. „Nagyon hosszú idő, és sok munka van benne, de ezzel szeretnénk köszönetet mondani a sokéves támogatásért, és azért, mert a rajongóink mindig velünk voltak.” - Nyilatkozta az ütős szekcióért felelős Gil Moore.
„Ezt is? Biztos?” Így utólag már könnyen értelmezhető a Hammer munkatársainak burkolt figyelmeztetése irányomba, mikor legutóbb (nem tegnap volt) a promók közt kotorászva a norvég Trollfest EP-jét is a csomaghoz csaptam. Ez a négy ökör a viking/pogány metal fanok rugalmasabb felfogású táborát szólítja meg muzsikájával, mely bár helyenként kifejezetten tökösen szól, összességében súlyos hiba lenne egy pillanatra is komolyan venni a bagázst. Tovább»
|
|