2008.03.05. | 19:52 Jasonhood

190696.jpgMinden kornak megvannak a maga elvont művészei, akik formabontó ötleteikkel képesek bearanyozni a rádiózenékbe belefáradt hallgatók mindennapjait. Szerencsére a világ zenei palettája igen széles, így temérdek stílus között tudunk választani, ha meg szeretnénk újítani zenei ismereteinket vagy csupán csak egy kis változatosságra vágyunk. Björk-től a Darkthrone-ig, a Blink 182-től Hans Zimmer-ig szabad a választás. Jelen cikk tárgyát ezúttal egy olyan hölgy pályaképe képzi, aki két - egymástól igen távoli műfajt - a klasszikus zenét és az elektronikával operáló industrialt hozza össze egy fedél alá. Emilie Autum saját zenei világát egy új fogalommal, a viktoriánus industriallal illeti, amely megfogalmazás - véleményem szerint - igen helytálló a dalokból áradó hangulatot, valamint a zenei stílusjegyeket és az előadásmódot is figyelembe véve.

 

Emilie Malibuban, California államban látott napvilágot 1979. szeptember 22.-én. Zenei pályáját egyből hegedüléssel kezdte még négy éves korában. Tíz évesen kerül el a Colburn iskolába, ahol leginkább az improvizációs zenélés művészetét sikerült elsajátítania. Az iskolát azonban hamar abbahagyta és otthon képezte tovább magát. Ebben az időben nagyon sok könyv megfordult a kezében, kezdve a zenei történelemtől, a feminista irodalmon keresztül, Shakespeare-ig. Tizenöt évesen sikerül bekerülnie az indianai zenei akadémiára. Nem túl hétköznapi öltözködési stílusa (lila, rózsaszín és vörös hajtincsek + katonai bakancs, ami egyébként az Enchant érát jellemzik majd a későbbiekben) már akkor is fontos szerepet töltött be az életében. Az egyetemen többek között emiatt is gyűlt meg a baja a vezetőséggel, így két év után maga mögött hagyta Indianát.

 

szep.jpgMiután hazatért Los Angelesbe az érdeklődése a reneszánsz és a barokk világ felé fordult, amik mellett a modern rock és jazz zenét is tüzetesen tanulmányozta. Egy év múlva a zenélés mellé belekezdet azt éneklésbe is. Zenei karrierje ekkortájt kezdődött igazán el, leszerződött ugyanis egy ismeretlen kiadóhoz! Szerencséje rövid életűnek bizonyult, mivel a producerek azonnal nekiláttak dalai átformálásának. A vele való ilyesfajta bánás miatt Emilie hamar otthagyta a kiadót és egyedül folytatta tovább a munkát. Hegedű és énektudását a barátaival alapított barokk együttesben, a Ravensong-ban kamatoztatta. 2000-ben létrehozta saját kiadóját a Traitor Records-t. Itt jelentette meg klasszikus hegedűvel még 1997-ben felvett kiadványát, az On a Day-t. 2001-ben Emilie Chicagóba tette át székhelyét és nekilátott debütáló albuma, az Enchant munkálatainak. A lemez előfutáraként a mára már klasszikussá vált Chambermaid EP látott napvilágot. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás -számtalan előadóművész között- őt is mélyen érintette. Az áldozatok emlékére adta ki még ebben az évben a By The Sword anyagot, aminek a bevételét az Amerikai Vörös Kereszt valamint az AmeriCares szervezet számára ajánlotta fel. Emilie az Enchant munkálatait végül is 2003-ban fejezte be. A lemez 14 dalt tartalmaz, legfőképpen a rock, a klasszikus és kelta zenei karakterek érezhetőek rajta. Az album első körben az interneten volt hozzáférhető teljesen ingyen és bérmentve. Azok számára, akik fizettek a letöltésért - mert ez az opció is elérhető volt - egy külön kódot juttatott el Emilie, amivel hozzáférhettek bonusz dalokhoz és videókhoz. A lemezt egyébként 2007-ben újra kiadta a Trisol Music Group.

 

normal_16.jpgA siker szele első ízben tehát 2003-ban legyintette meg a fiatal hegedűművészt, aki ekkora már rajongók és támogatók sokaságát tudhatta maga mögött. Ekkor fedezte fel őt Courtney Love, aki mindjárt magával is vitte Emilie-t Francia honba, ahol épp a debütáló szóló anyagát, az America’s Sweetheartot rögzítette. A felvételi munkálatokat természetesen turné plusz a Tv-s fellépések követték. Billy Corgan a Smashing Pumpkins frontembere is felfigyelt a Love által felfedezett Emilie-re. Miután Courtney Love turnéja jogi problémák miatt szünetelni volt kénytelen, „hősnőnk” visszautazott Chicagóba, ahol Corgan egyik új - a szólólemezéhez tartozó - dalának, a DIA-nak a munkálataiban vállalt részt. Egészen 2005-ig együtt dolgoztak, ekkor azonban Emilie visszatért saját szóló karriere egyengetéséhez. Szeptemberben látott neki az Opheliac munkálatainak a chicagói Mad Villain Studios-ban. Ez az anyag sokkal agresszívabb, erőteljesebb lett, mint az elődei. A cikk elején emlegetett viktoriánus industrial stílus ekkor alakult ki Emilie pályafutása során. A művésznő a lemezt saját szavaival „önéletrajzi ihletésűként” jellemezte.

 

2005 egy másik szempontból is nagyon fontos a történetünkben, hisz ebben az évben szerződtette Emilie fellépéseihez a The Bloody Crumpets néven ismert „együttest”. 2006. január 13-án ez az új felállás teltházas koncertet adott a chicagói Double Door-ban, nem volt hát kérdéses az együttműködés jövője. Még ennek az évnek a tavaszán megjelent az Opheliac-nak egy EP-je, ami 8 teljes dalt tartalmazott a készülő albumról. Augusztusban Emilie bejelentette, hogy az Opheliac-ot kétlemezes változatban jelenteti meg és ami még fontosabb, leszerződött a Trisol Music Group-hoz.!!!!

 

2006 telén - még az európai turnéja előtt - Emilie stúdióba vonult, és rögzítette két lemezes, instrumentális albumát a Laced/Unlaced-et. Az első lemez gyakorlatilag a korábban már emlegetett On A Day (2000) újrakiadása volt 5 élő felvétellel megtoldva. Az Unlaced névre hallgató második korong, pedig új - „hegedű industrial” műfajba sorolt - dalait tartalmazta.

 

81.jpgAz új anyagot első ízben 2007. május 26-án mutatta be a németországi Wave Gotik Treffen-en. Ezután következett egy két hónapos európai turné német, ausztriai, angol és holland állomásokkal. A show-k folyamán végig ott voltak Emilie mellett a The Bloody Crumpets tagjai: Aprella, Lucina és Vecona. A tavalyi év augusztusában került (újra)kiadásra az Enchant és egy az eddig még meg nem jelent dalokat tartalmazó anyag A Bit o’ This&That. 2007 telén újabb európai turné következett ezúttal új országokkal is kibővítve, mint például Olaszország vagy Belgium (e turné bécsi állomásáról mi is beszámoltunk - a szerk.). Az idei év elején jelent meg Emilie legújabb EP-je a 4 o’Clock, amin előzetesben találhatóak hanganyagok a The Asylum Book című, jelenleg is készülő könyvéből.

Diszkográfia:

  • On A Day… (2000)
  • Enchant (2002, újrakiadás 2007)
  • Your Sugar Sits Untouched (2005, CD és verses könyv)
  • Opheliac (2006)
  • Laced/Unlaced (2007)
  • A Bit O’This & That(2007)

EP-k:

Chambermaid (2001)

By The Sword (2001)

Opheliac (2006, preview EP)

Liar/Dead Is The New Alive (2007)

4 o’Clock (2008)

Speciális kiadványok:

Opheliac (Digipak)

Liar/Dead Is The New Alive (Digipak)

Laced/Unlaced (Dupla CD)

Enchant (CD)

A Bit O’ This & That (CD)

Linkek:

http://www.batteredrose.com/
http://www.emilieautumn.com
http://www.myspace.com/emilieautumn
http://www.dangerdame.com

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!