Az első nap kisebb csodának lehettünk tanúi a Hegyalja Fesztiválon. Körülbelül öt perc leforgása alatt megvolt a karszalagom és bejutottam. Ahhoz képest, hogy tavaly nulladik napon két órát senyvedtünk a napon, ez roppant kellemes meglepetésként ért. Sajnos a meglepetések nem értek véget, a következő az volt, hogy a DeWalt színpad rémesen szól, de ennek már kevésbé örültem. Shell Beach, Mangod Blind Myself, Insane, Guilty Parties, nomeg tokaji borok, katt beljebb az első nap beszámolójáért.

Hegyalja azért a kedvenc fesztiválom, mert gyönyörű helyen van. Tokaj imádni való, minden elérhető távolságra van, mindenki kedves, az egésznek teljesen otthonos hangulata van. Jó zenekarokat bárhova el lehet hívni, de kevés olyan helyszín van, ahova úgy tér vissza az ember, hogy először megveszi a jegyet, majd csak utána nézi meg, hogy kik is fognak fellépni.

Az egyetlen nyűg, hogy el kell jutni a vasútállomástól a fesztivál helyszínéig, de nem kell aggódni, ha túl nagy a pakk, két perc alatt lehet találni egy helybélit, aki (jó pénzért természetesen) elfuvaroz. Ekkor már csak a biztonsági ellenőrzésen kell átesni. Most éppen a spréket tiltották ki a fesztivál területéről. Szúnyogirtó vagy épp dezodor, teljesen mindegy, nem viheted be, mondván mi van, ha szembefújsz vele valakit. Ezt inkább nem kommentálnám.

A sátrazás után röpke nosztalgiázás a kedvenc pincénkben, de nem maradhattunk sokat, mert kezdett a Shell Beach. Ekkor ért az első sokk. Szeretem a bandát, de egyszerűen annyira rosszul szólt a DeWalt színpad, hogy három szám után megfájdult a fejem és kimenekültem a sátorból. Úgy hallottam, hogy egy kontaktos kábel volt a ludas, de ezzel nem sokra mentem.

Ami még rosszabb, a soron következő Mangod is pórul járt, ugyanis ők még rosszabbul szóltak, mit a Shell Beach. Az énekest egyáltalán nem lehetett hallani, plusz néha a hangfalak egyik fele is kihagyott. Nem akartam hinni a füleimnek. Az utolsó két számra már kezdett elviselhetővé válni a hangosítás, de sajnos amire jó lett volna, már véget ért a koncert. Inkább nem ragozom, hogy milyen volt akkor a hangulatom. Inkább kihagytam egy koncertet, és reménykedtem, hogy mire visszatérek, javulni fog a helyzet.

Szerencsére így is lett, a Blind Myself korrektül szólt. Szét lett csapva köztünk, és még egy wall of death-t is levezényelt a zenekar, így sikeresen túltettem magam az előbbi attrocitásokon. Majd következett az Insane, akiknek nagyon örültem, mivel már rég nem láttam őket. Nyáron könnyen megcsömörlik az ember, amikor már harmadszorra hallja ugyanazt a műsort egy bandától, így jól esett egy kis változatosság. Tiszta ének, majd hörgős ordítás, némi dallam, majd darálda, frankó volt az Insane.

Az est utolsó zenekara a Guilty Parties volt. A DeWalt háromnegyedéig álltak az emberek, volt circlepit, és az énekes lefutott egy maratont a színpadon, szóval szokás szerint jó bulit csaptak. Fél három környékén járt, mire abbahagyták a zenélést, aztán ki is dőltem, csak hogy a fesztivál legnyugisabb napjára ébredjek. Csütörtökön tribute bandák tömkelege lépett fel, melyek közül a Szepultúrát bevizsgáltam, holnap mesélek.