A svéd avantgárd rocker Diablo Swing Orchestra csapata már írja egy 2011-ben várható album dalait. Az együttes szerint az album elkészülte lassan, de közeleg. „Egyelőre 11 dalunk van, az ’elkészülés’ legkülönbözőbb fázisaiban, de ennél többet szeretnénk. Előzetesnek néhány dalcím az új lemezről: Día De Los Muertos, Voodoo, Mon Amour!, Aurora.” A fiúk szerint ezúttal (sok egyéb mellett) afféle török pop - black metal mixre számíthatunk, kínai fiúkórus kísérettel.
Kevés zenekar van a black metal undergroundban, amelyik hibátlanul csinálta végig a 2000-es évek első évtizedét, nagyon kevés. Az Inquisition, mely 1988-ban indult az akkori világ talán legerőszakosabb városából, a drogkartellek csatatereként hírhedtté vált kolumbiai Caliból, egyike ezeknek. Az egy ideje már az USA-ban tevékenykedő zenekar úgy adott ki 10 év leforgása alatt négy egyöntetű underground elismerést arató lemezt, hogy sem önismétlésről, sem imázsváltással egybekötött, újításnak álcázott stílusváltásról nem lehetett szó. Tovább»
Április 21.-én eléri Magyaroroszágot is a - black metálban utazó - Setherial európai turnéja. A svédek mellett a szingapúri Impietyt is láthatják a Kék Yukban az érdeklődők. A két banda myspaces oldalát megtekinthetitek itt és itt.
Március tizenkilencedik napján kitárul a Vörös és Kék yuk közötti ajtó, hogy két koncertteremre elegendő bandát hallgathassatok meg egy koncert áráért. Kikről is van szó? Az ismertebb bandák közül fellép a Tesstimony, a Casketgarden, valamint a gyöngyösi Dolor. Rajtuk kívül számos fiatal zenekar koncertezik majd ezen az estén többek között az Another Dawn Comes, a StlyX és az Early Mourning Vision is.
Tovább»
Izgalmas hírrel szolgálhatunk mindenkinek a februári Ulver koncerttel (február 20., Budapest, A38) kapcsolatban, ugyanis nem más lesz az előzenekar, mint a Void ov Voices, Csihar Attila solo projektje. A VOV egy egészen különös jelenség az experimental-black metal-dark ambient színtéren, hiszen a zene 98%-át a Mayhem és Sunn O))) énekes Attila hangja és a mikrofonra applikált különféle effektek adják, így a színpadkép is egészen rendhagyónak ígérkezik a Sunn O))) zenekarból is ismert torokének mellett. Külön érdekesség, hogy a VOV már olyan kultikus nevek koncertjei előtt is megfordult, mint Merzbow, Æthenor (Garm-Sunn O))) side-project), vagy épp Jarboe!
Jövő februárban Magyarországot is érinti a hírhedt norvég bagázs egy hónapos európai kiruccanása. A koncertre az eddigi információk szerint február 20.-án, az A38-on kerül majd sor.
„Rebirth of Gorgoroth” - üvölti Pest a „Rebirth” című számban. A friss lemezt hallgatva és közben az új - ám mégis valahol klasszikusnak mondható (Pest, Tormentor) - felállást nézegetve valóban az újjászületés fogalma ugrott be. Habár nehezen tudtam elképzelni, hogy Infernusék felül tudják múlni a 2006-os „Ad Majorem Sathanas Gloriam” lemezt, most mégis emelném kalapom, már ha lenne nekem olyan.
Tovább»
Megérkezett a svéd blackerek első klipje. A Rev 16:8 elnevezésű formáció 2008 eleje óta terrorizálja a nagyérdeműt. Első lemezük idén nyáron került a boltokba “Grand Tidal Rave” címen. Erről a lemezről származik a “Flame Salvation” című dal, amit ha ide kattintotok most ti is megnézhettek.
Jövő év elejére várható az új Sigh album“Scenes From Hell” címen. A japán avantgárd zenészek nyilvánosságra hozták az új lemez borítóját és a végleges tracklistet is. Előbbiért a képre, utóbbiért a tovább gombra kattintsatok.
Tovább»
A hírhedt norvég formáció már 17 éve terrorizálja a világot zenéjével. Az eltelt idő alatt tucatnyi tagcserét és majdnem ugyanannyi botrányos közszereplést tudhat maga mögött az Infernus által alapított banda. Erőszakolás, kínzás, illegális fellépés, börtön. Bizony nem aprózták el a srácok, nem csoda, hogy a Gorgoroth név mára mítosszá nőtte ki magát. Lássuk mik rejtőznek a Gyűrűk Urából kölcsönzött nevű zenekar történetének lapjain.
Tovább»
Kommunikációs egységünk elfogott egy éterben kóborló üzenetet, mely a Neochrome-tól érkezett. Dekódoltuk és most megosztjuk veletek! Íme: Tovább»
Október másodikán jelent meg a svéd alakult új lemeze - “Dark Matter Dimensions” - a Nuclear Blast gondozásában, amit természetesen turné is követ annak rendje és módja szerint. A koncertsorozat bár nem éri Magyarországot, a hazai rajongók november 13.-án, Bécsben simán fülön csíphetik az együttest, akik mellett ott lesz még a Behemoth, a Devildriver és az Arsis is. Pontos dátumokért katt tovább!
Tovább»
|
|