Megvallva az őszintét, mikor lejátszómba engedtem a Thy Disease fent nevezett anyagát, a külsőségek és a számomra teljesen ismeretlen zenekarnév láttán inkább számítottam egy B kategóriás Behemoth utánzatra, mint valami relatíve egyedi hangvételű produkcióra. Aztán szerencsére nem így lett; a Mystic Production nagyon is tudja, milyen bandákat érdemes felkarolnia. Az évtizedes múltat és immáron öt nagylemezt maga mögött tudó zenekar futurisztikus-indusztriális metálja kifejezetten üdítőként hatott ebben a dög nagy nyári melegben. Tovább»

Relatív sokáig kellett rá várni, de végül megérkezett az első A Losing Season album. 12 arcletépő metál nóta: önkívületről, előítéletekről, képmutató közszemélyekről illetve Medve Balázs - énekes - nagy utazásáról, mindez 43 percbe zsúfolva. Csak úgy, ahogy a „To Whom It May Concern” EP idején, a srácok ezúttal sem tréfálnak. Aki bírja a modern, ám gyökereiben a progresszivitáshoz közel álló halál metált, nagyot nem tévedhet, ha a „Delirium Provides The Safest Sheltert” választja.
Tovább»

Kiábrándító számomra, amikor egy zenekar fénymásolt borítóval kísért írott CD-t küld meghallgatásra, és cserébe ajánlót vagy egyéb cikket kér. A valamit valamiért elvnek itt is igaznak kell lennie. Szerencsére a Nasmith esetében ilyen csóriságról szó sincs, sőt amiért ezt egyáltalán szóvá tettem: kifejezetten szimpatikus és kedves gesztus a zenekartól, hogy sorszámozott, dedikált - és gusztusosan dizájnolt - promópéldányt postáztak nekünk, így már a meghallgatás előtt megvolt az első pozitív benyomás. Tovább»

Azok előtt, akik olvasták már pár vonatkozó cikkemet nem titok, hogy a Moby Dick a mai napig kedvenc hazai thrash zenekarom, még akkor is, ha a banda két oszlopa, Mentes Norbert (Hungarica) és Schmiedl Tamás (Bloody Roots) már jó öt éve nem alkottak közösen semmi újat. Norbi nemzeti rock/metal elfoglaltságai miatt (is) pihenőpályán szuszog az anyazenekar, így Smici is előállt saját formációjával; bár a Bloody Roots egy igencsak sokszereplős történet, a koncepció és a zenei egység legkésőbb első hallgatásra egyértelművé válik. Tovább»

Legutóbb 2007-ben jelentkezett új albummal („An Ocean Between Us“) a Tim Lambesis, Phil Sgorosso, Nick Hipa, Jordan Mancino, Josh Gilbert ötössel felsorakozó As I Lay Dying. A tavalyi évben éhségcsillapítóként kaptunk egy három lemezes DVD kombót, ami azért nem mutat rosszul az ember polcán, sőt dekoratív előnyeit mellőzve még érdekes anyagok is találhatóak rajta, ami elnézve a mostani zenei DVD-ket pozitívumként említhető. A „The Powerless Rise” tehát egy hosszú - három éves - várakozás végére tesz pontot, ami pár hallgatás után inkább felkiáltó jelnek tűnik.
Tovább»

Jó ideje nem lehetett már hallani idehaza a Billog-ról, aminek egyik oka, hogy állandó tagság híján a zenekar leállt a koncertezéssel, másfelől Zahorán Csaba basszeros/énekes/dalszerző egy időre Angliába költözött szerencsét próbálni. Hogy végül mégis új nagylemez kerülhet a gyűjteményünkbe, sokban köszönhető a külföldi éveknek és Laczkó Tamásnak, aki a Szívszakadás és a To Leave a Place I Used to Call Home anyagoknál is társa volt Csabinak. Tovább»

A legutóbbi Callejon lemezt („Zombieactionhauptquartier”) - az utóbbi esztendő folyamán - finoman fogalmazva is rongyosra sikerült hallgatnom. Bár az áprilisban megjelenő „Videodormmal” még csak most barátkoztam össze, annyit már egészen biztosan megállapíthatok: ez a cucc sem lett lagymatagabb elődeinél, sőt néhol kifejezetten ötletesebb, trükkösebb náluk.
Tovább»

Végre új albumot adott ki 2010 elején a Freedom Call, a lemezajánló elején előre kívánom bocsájtani, hogy eléggé elfogult vagyok velük szemben, ha valaki hirtelen odajönne hozzám egy koncerten, hogy mondjak három kedvenc zenekart akkor az egyik garantáltan a Freedom Call lenne. Nem akarok műobjektivitás fényében tetszelegni, ezért tessék ennek a tudatában olvasni a következőket. Tovább»

Egy különleges split-et korongozott össze nemrég hazánk két nehézsúlyú death metal ragadozója, a Nadir és a Dim Vision. Előbbi tavaszra tervezi következő lemezét, így logikusnak tűnt egy kis ízelítőt tolni a népek orra alá. A Lotus Eaters fedőnevű anyagban két friss és két újravett hárompercest élvezhetünk tőlük, mely mellé a debreceni csapat egy EP-nyi friss nótával szállt be a közösbe. Tovább»

Nemrég készült el a Plastic Bitch bemutatkozó nagylemeze Shallow Decay címmel. A korong megjelenése kapcsán tettem fel kérdéseimet Géczi Ricsi énekesnek, akinek válaszai alapján kideült: nem csak a dalszerzésnél szempont a tömörség és a lényegretörő hozzáállás.

Tovább»

„Nem halott az, mi fekszik örökkön, a Halál sem ér át végtelen időkön.” Mit várnál egy olyan bandától, mely H.P. Lovecraft klasszikusát - pontosabban a nagymester Necronomicon-idézetét - szerepelteti bemutatkozó lemezének borítóján? Valószínűleg nem azt, amit a WSOTW első albuma rejt, hisz a tagok közül elég megemlítenünk Knapp Oszi ex-Insane torkot és rögtön világossá válik; a fiatal ötös nem a polipfejű istent kívánja megidézni egy világvége hangulatú dark album keretein belül, hanem „mindössze” a tavalyi év talán legerősebb modern rock/metal debütanyagát szállítja a falon túlról.

Tovább»

Amikor az UFO fénykorát élte, én még csak egy kósza gondolat, vagy annyi sem voltam kedves szüleim fejében, így a banda legendás, Schenker-korszakát sajnos nem volt alkalmam élő egyenesben nyomon követni. Pedig nem lehetett akármi… A zenekarra sokan, mint afféle híd tekintenek, mely a hard rock és a metal színterek felett húzott jótékony ívet, és hagyott mély lenyomatot sok más kortárs és követő együttes stílusában. A csapat általam megismert arca, mely 2004 óta - az amúgy nem különben fantasztikus gitáros - Vinnie Moore blues-os dallamaival és szólóival operál, nyilván már egy másik UFO; egy lazább, ráérősebb, cigifüstösebb kiadás. Persze messze vannak még az öregfiúk attól, hogy nyugdíjazzuk őket.

Tovább»