A világ talán legegyedibb és legizgalmasabb előadója, a hétszeres Grammy–díjas amerikai pop-ikon a Sziget jóvoltából végre ellátogat Magyarországra. Igen, Prince a Sziget „Nulladik” napján, augusztus 9-én uralja a Nagyszínpadot és ontja eddigi pályafutásának legnagyobb slágereit. Tovább»
Az alternatív, ön- és közmarcangoló hangulatot árasztó rock muzsikát játszó Gutenberg halott énekese, Hományi Péter a zenekar közelgő 5. születésnapja (egyben születésnapi koncertje) apropóján adott interjút. Az alábbiakban a zenekar megalakulásának körülményeiről, az együttes ars poeticájáról, és a dalszerzés körüli kulisszatitkokról olvashattok. Tovább»
2010. november 5.-e és 6.-a között a Millenáris és a West Balkán területét első alkalommal foglalja el a Babel Sound and Spices világzenei Fesztivál. A fesztivál két napja alatt zsidó, arab, roma, magyar, francia, és további nemzetek művészei lépnek ugyanarra a színpadra, hogy a békés egymás mellett élés és a társadalmi összefogás mellett álljanak ki.
Tovább»
Kevés zenekar van a black metal undergroundban, amelyik hibátlanul csinálta végig a 2000-es évek első évtizedét, nagyon kevés. Az Inquisition, mely 1988-ban indult az akkori világ talán legerőszakosabb városából, a drogkartellek csatatereként hírhedtté vált kolumbiai Caliból, egyike ezeknek. Az egy ideje már az USA-ban tevékenykedő zenekar úgy adott ki 10 év leforgása alatt négy egyöntetű underground elismerést arató lemezt, hogy sem önismétlésről, sem imázsváltással egybekötött, újításnak álcázott stílusváltásról nem lehetett szó. Tovább»
Relatív sokáig kellett rá várni, de végül megérkezett az első A Losing Season album. 12 arcletépő metál nóta: önkívületről, előítéletekről, képmutató közszemélyekről illetve Medve Balázs - énekes - nagy utazásáról, mindez 43 percbe zsúfolva. Csak úgy, ahogy a „To Whom It May Concern” EP idején, a srácok ezúttal sem tréfálnak. Aki bírja a modern, ám gyökereiben a progresszivitáshoz közel álló halál metált, nagyot nem tévedhet, ha a „Delirium Provides The Safest Sheltert” választja.
Tovább»
Szigetfone a punk-tól a hip-hop-ig - Sziget InfoSMS a szigetelőknek - percjegy az egy estés koncertezőknek - kártyás fizetés a kényelmes és biztonságos szigetlétre vágyóknak
A Fesztivál többszázezer fős, zene- és „technológia rajongó’ (early adopter), kommunikációra éhes közössége elsőként próbálhatja ki a kifejezetten sziget-látogatóknak szánt Szigetfone-t, a hasznos helyszíni információkkal szolgáló ingyenes Sziget InfoSMS-t és a kártyás fizetést is. A minden heti- és napijegyes számára járó Szigetfone készülék és VitaMAX Sziget tarifa nemcsak egyedülállóan alacsony percdíjjal segíti a fesztivál belföldi és külföldi közönségének kommunikációját, hanem küllemében a trendi zenei stílusoknak megfelelően formálható is.
Tovább»
A nemzetközi fesztiválporond aktuális sztárjai, a korábbi évek Szigeteinek legnagyobb bulijait tartó közönségkedvencek, és itthon kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb produkciók jellemzik az idei Sziget Nagyszínpadának programját. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók. Kész a Sziget Nagyszínpadának programja, augusztus 9-16-ig.
Tovább»
„Nulladik” napi két koncertfolyamot, egy új főszponzort és megannyi innovációs megoldást jelentett be budapesti sajtótájékoztatóján a multikulturális fesztivál és a multinacionális távközlési vállalat két vezetője. A Vodafone egyedi, innovatív üzleti alapú megoldásokkal csatlakozik – a korábban is főtámogató Dreher mellé - főtámogatóként a Szigethez. A Vodafone a fesztivál alatt olyan mobil alapú, a sziget-lakók életét kényelmesebbé tévő szolgáltatásokat indít el, amelyek eddig még nem voltak elérhetők. A Sziget nulladik napján reggae örömünnep és Cseh Tamás emlékkoncert is lesz, s a számos újítás között idén már a szigetlátogatók mobillal is tudnak - percalapon - belépőt fizetni a Szigetre.
Tovább»
A Pallai Produkció ismét nagy fordulatszámon pörög, itt a tavasz, egyre több magyar rendezvényük kerül sorra. Érdemes körülnézni a szervező honlapján. Ennek részeként az idei Ossian turné több állomását is ők szervezik, úgy mint a debreceni eseményt is a Lovardában. Idén a már többször szerepelt Invader lesz az előzenekar, vélhetőleg jól összeszokott már a két banda. Jegyárak és a kapunyitás részletei a plakátra kattintva olvashatóak. Vigyázat: a plakáton péntek szerepel helytelenül!
Elkészült első lemezének felvételével az A Losing Season gárdája (az énekes poszton ténykedő Maci írásait Zenész Sarok című rovatunkban olvashatjátok). A “Delirium Provides the Safest Shelter” című lemezt április végéig teljes egészében meghallgatjátok a zenekar myspaces oldalán, itt.
A tavasz első rügyfakadásával egy egész bokornyi zenekart jelentett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget, mely augusztus második hetében lesz nagyon jó az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei Sziget egyrészt az elmúlt 18 év legjobb bulijait sorakoztatja fel, így itt lesz eddigi legnagyobb nagyszínpados tömeget összeverbuváló Faithless. Idén visszatér továbbá a legendás Iron Maiden, akik utoljára a Somewhere Back In Time viláturné keretein belül nyűgőzték le a magyar közönséget. Ígéretük szerint nem csak a régi nagy klasszikusokat hallhatjuk majd, de a nyár végén, The Final Frontier címmel megjelenő új albumukat is műsorra tűzik. Ezen kívül itt lesznek napjaink legfontosabb csapatai, így például a tavalyi Legjobb zenekar címet elnyert Muse, vagy a 2009-es Év albuma címmel büszkélkedő Kasabian. A Sziget továbbra is bemutat itthon kevésbé ismert, de a világ figyelmét méltán megmozgató produkciókat: jön a kritikusok által felmagasztalt The Cribs, vagy a fehérorosz ska-punk Lyapis Trubetskoy. És nagyobb fókuszt kap a metal az idei Szigeten: itt lesz a Children Of Bodom, a Monster Magnet, a 69 Eyes, a Paradise Lost és a többiek.
Tovább»
Többször már igen jót buliztam a koncertjeiken, és nem is olyan rég jelent meg a nagylemeze a Paddy and the Rats-nek, úgyhogy ennek apropóján kerestem meg Oravecz Kristófot, a csapat frontemberét pár kérdés erejéig. Fogadjátok szeretettel, kattoljatok a továbbra! Tovább»
|
|