“Figyelem! Egészen a nyári fesztiválokig egyetlen koncertünk lesz, ennek részleteivel szeretnénk most megismertetni benneteket. Február 24-én az A38 állóhajón vonulunk fel, hogy megünnepeljük a közelgő tavaszt és természetesen Benneteket! Először az osztrák Show Your Teeth mutatja ki foga fehérjét, őket követi a hamarosan nagylemezzel jelentkező Shell Beach, melynek tagjaival igen jókat szoktunk mozgolódni az éjszakában, valószínűleg most sem hagynak majd cserben bennünket. Tovább»
A júniusi, dupla teltházas MüPa-koncertjét jelentette meg DVD-n a Subscribe a napokban. Az Áthangolva című kiadvány két lemezt tartalmaz: az egyiken hanganyag, a másikon pedig videófelvétel található. A Fonogram-díjas zenekar zongoristája és két énekese december 18-án, vasárnap a Budapest Jazz Clubban áll színpadra, ahol Subscribe Light néven a DVD-s felvétel hangulatából ad ízelítőt. Tovább»
Bizonyára vannak, akik emlékeznek még egy legendás koncertre 6 évvel ezelőttről, mikor is a megboldogult Kultiplexben a Subscribe előtt színpadra lépett egy furcsa zenekar. A Seen nevet viselő csoport, egy exaltált szőke nővel az élén, - akit inkább ismertünk az ugyanezen társaságból álló Esclin Syndo-ból - néhány évvel később tavaly kérlelhetetlenül elhallgatott. A csöndet a szőke nő távozása okozta, de a legénység nem nyugodott, így elővették az Esclin Syndo sikeres évei alatt félretett Seen zenekart, felkutatták az énekes posztra legrátermettebb figurát és újra belevágtak. A 3 éve egy szőlőhegy oldalában, kint a természetben rögzített lemezre így a Grand Mexican Warlock-ból ismerős Bodóczy Zoltán alias Undos által kerültek föl az éneksávok, ugyanott a Káli-medencében. Tovább»
Kettőnégy hírek:
”NKNFÉU!(Nagyon Kedves Nők, Férfiak és Ufók!) Csodával határos módon jelentjük be mindannyiótoknak, hogy idén újfent átadjuk a Kettőnégy internetes metál magazin Gumizsiráf díjait. Ez már döfi!
A hagyományokat tiszteletben tartva ismét október végén tűnünk fel a Dürer
kert nagyszínpadán. Újításként irtózatos beöltözésre szeretnénk felszólítani
minden kedves megjelenni vágyót, hiszen egyrészt Halloween van, ami nem csak
egy irdatlan remek zenekar neve, hanem évek óta itthon is a lidérclányok és
vámpírférfiak remek mulatsága, másrészt komoly nyereményekért (Rockinform
előfizetés, Kettőnégy póló, tálca Borsodi, stb.) folyó ádáz jelmezversenyt
is tartunk a buli keretein belül.
Az est, ahogy azt tőlünk még nem
szokhattátok meg, régi cimboránk, a klasszikus trueheavymetal szellemének
jelenléte mellett fog lezajlani, éppen ezért kézenfekvő lenne, ha ebben a
tárgykörben öltenétek magatokra maskaráitokat. A fellépő zenekarok mind 20
percet kapnak arra, hogy bizonyítsák, saját dalaik mellett könnyedén el
tudnak játszani feldolgozásokat olyan zenekaroktól mint például az Ossián, a
Judas Priest, a Pokolgép, az Iron Maiden, a Slayer vagy az Obituary. Az est
folyamán magukat képviselő csapatok: Blind Myself, Fish!, Isten Háta Mögött,
Subscribe, Watch My Dying, Superbutt, Wrong Side Of The Wall, Plastic Bitch,
Haw, Slaughter At The Engagement Party és az egri Shapat Terror.
Természetesen a két műsorvezető-házigazda Bálint és Dani az évek során már
jól bejáratott kategóriák díjait is átadja, feltűnik Janó Misi valamint lesz
némi ingyen italoztatás és elengedett kormánnyal történő fékeveszett
mulatozás is. Tehát nem nagyon kellene otthon maradni ezen a napon főleg,
hogy másnap természetesen fergeteges munkaszüneti nap következik be, ezért
senkinek sem kell izgulnia semmiféle munka vagy iskola tárgykörben!
Figyelem! Úgy gyertek, hogy jöttök, különben ránkrohad a világ! Érezzük
egymást!
12 zenekar, habönnyű mámor, díjátadó, beöltözés, old school metal,
halloween, másnap ünnepnap, hosszú éjszaka - röviditalok, szentpéteri zsolt,
spéci program…
Facebook event
Helyszín: Budapest, Dürer kert, 1146 Bp., Ajtósi Dürer sor 19-21.
Időpont: 2010. október 31. estétől - 2010. november 1. hajnalig
Beengedés: 1000 HUF fejében
Kapunyitás: 19.30, kezdés 20.00 pontosan!
Info és szavazás
“Mi a lényeg az életben? Hát persze, hogy a fesztiválok. Éppen ezért az Azfeszt 2010-en jártunk Nyírbátorban, ahol Wrong Side Oszkárka fürcsizett a felújított strandon, Subscribe Atish mindenhol mulatott, a Strike Anywhere nyilatkozott, a Mad Caddies-zel interjút csináltunk, mikrofonvégre kaptuk a Ghost Of A Thousand-et, lencsevégre nyestük a Madball-t és a Cataract-et, valamint nagyon kiválóan éreztük magunkat folyamatosan. Baj-e?” Tovább»
Javában zajlik a Depresszió 10 éves jubileumi turnéja. A kerek évforduló alkalmából újságmellékletként megjelent Nincs jobb kor című best of kiadvány, a sikerre való tekintettel április elejétől már a boltokban is kapható lesz. További örömhír a zenekar számára, hogy a 2006-ban megjelent Az ébredés úján című lemezt már csak néhány darab eladott példány választja el az arany lemez státusztól. Ennek alkalmából most kedvezményes áron juthat hozzá mindenki a csapat eddigi legsikeresebb korongjához. Tovább»
Négy, egymással kiváló baráti kapcsolatot ápoló, hangos rockzenekar játszik március 27-én az A38 állóhajón a ZARE (Zene A Rasszizmus Ellen) rendezvénysorozat záróriffjeként. Fellépőkért és részletes infókért katt a Tovább-ra! Tovább»
Nemrég készült el a Plastic Bitch bemutatkozó nagylemeze Shallow Decay címmel. A korong megjelenése kapcsán tettem fel kérdéseimet Géczi Ricsi énekesnek, akinek válaszai alapján kideült: nem csak a dalszerzésnél szempont a tömörség és a lényegretörő hozzáállás.
Tovább»
A “Red Bull made in garage” programjának köszönhetően leforgatta első klipjét a Turn Of Mind, mely mától youtube-on megtekinthető. A videóhoz katt ide, rövid zenekari bemutatkozáshoz a Tovább-ra. Tovább»
Könnyűzenében jobb esetben nincsenek műfaji határok; vannak megkapó vagy kevésbé ingerkeltő produkciók minden rétegben. December 28-án a Gödör újonnan megnyitott óriás-koncerttermében három remek hazai, főként gitárral operáló, mégis merőben más stílust képviselő zenekar izgatja-ingerli majd a kedélyeket, a hangjáratokat.
Tovább»
A műanyag kurvát futtató négy fiatalember első nagylemeze az ősszel megjelent Shallow Decay, mondhatnánk tehát, biztosan egy viszonylag friss zenekarról van szó, de hát ez itt, errefelé ugye nem feltétlen így működik… Az ezredfordulón formálódott csapatról mindenesetre elsősorban az elmúlt időszakban lehett egyre többet hallani, főleg most, hogy a Road, a Subi és a WSOTW társaságában járják az országot. Egy meglehetősen pöpec kis albummal a batyujukban. Tovább»
Üzenet Subiéktól: “Sziasztok Subidubisták! Lassan befejezzük az új Subscribe kiadvány, az Anxiety Found Shape in Contradictions munkálatait! A tok tartalmazni fog egy CD-t és egy DVD-t. A hanganyagon 2 vattaúj Subi dalt és az Edda Kölyköd voltam című dalának feldolgozását találjátok. A DVD gerincét a 10 éves szülinap kapcsán rendezett hacacáré videofelvétele képezi, a bordákat pedig a 6 taggal forgatott mélyinterjúk alkotják, kigészítve 10 évvel ezelőtti suhanc anyagokkal, titkos backstage jelenetekkel és különböző zenészek, koncertszervezők, managerek vélekedéseivel a zenekarról. Az új Subcsomag hivatalos megjelenési dátuma december 14. Aki az előrendelést választja, annak a megjelenés napján máris postára adjuk a még meleg cuccot. Tovább»
|
|